Nem egy súlycsoport
Könnyed Liverpool-győzelem a Real fölött
Idegenben szerzett egygólos előnyéhez még négyet pakolt hozzá a Liverpool a Real Madrid ellen hazai pályán. A spanyol királyi gárda sorozatban ötödször búcsúzott a BL nyolcaddöntői során.
2009.03.11 09:45koac, ma.huMivel Benajun góljával a ’Pool két hete győzni tudott Madridban, talán senki nem várta, hogy az angol gárda nekiesik a Realnak, ám mégis ez történt. Az első percekben csak Casillas hatalmas bravúrjai mentették meg csapatát a góltól. Az első negyedóra végén aztán már neki sem volt ellenszere, a spanyolok egy kissé gyanús akció végén – Pepe került a földre, nem teljesen magától – Torres révén vezetést szereztek.
A Real játékosai már ekkor a bírót szidták, ám erre csak rátett egy lapáttal a belga által befújt tizenegyes a 28. percben, mely előtt Heinze nem kézzel, hanem vállal érintette a labdát. A büntetőt Gerrard magabiztosan értékesítette. Bár a gólokat valóban bírói tévedések előzték meg, az angolok ettől függetlenül szabályosan lefocizták Juande Ramos fiait a pályáról.
A második félidő elején aztán Gerrard újfent betalált, ezzel véglegesen eldöntve a párharc sorsát. Ám nem a liverpooli csapatkapitány gólja volt az utolsó a meccsen, a végén a csereként beállt Dossena állította be a végeredményt.
A Real újfent hamar búcsúzni kényszerült, akárcsak az utóbbi évek során, míg a Liverpool ezúttal is megmutatta, hogy Rafa Benitez vezetésével milyen jók a BL egyenes kieséses szakaszában.