Jó játék és gólpassz

Bodnár remekül kezdte a szezont

Az osztrák élvonal első tavaszi fordulójában Bodnár László főszerepet játszott csapata, a Red Bull Salzburg bajnoki győzelmében a címvédő Rapid Wien ellen.

2009.02.23 09:45mlsz.hu

A magyar válogatott védője gólpasszt adott a 2-1-re végződő mérkőzésen, és a második hazai találatot megelőző akcióból is kivette a részét: ő indította a támadást, amely a győzelmet jelentő gólt eredményezte.

Az angol másodosztályban a sérüléséből visszatérő Gyepes Gábor egykori csapata, a bajnokság éllovasa, azaz a Wolverhampton otthonában lépett pályára a Cardiff színeiben. A védő végigjátszotta a 90 percet, a találkozó 2-2-es döntetlennel ért véget.

A belga bajnokságban csúcsrangadóra került sor, az első helyezett Anderlecht a címvédő, és a tabellán a második helyen álló Standard Liege gárdáját fogadta. A találkozó rangadóhoz méltó játékot és hat gól hozott, melyből négyet szereztek a hazaiak és kettőt a vendégek. A győztes csapatban Juhász Roland végigjátszotta a kilencven percet, s bár a vendégek egyik góljában ő is benne volt, ezúttal ez is belefért. A Standard egyébként kétszer is vezetett, de a hazaiak az utolsó félórában három gólt is szereztek, és ezzel négy pontra növelték előnyüket a bajnoki tabella élén a riválissal szemben.

A holland élvonalban a NEC Nijmegen Babos Gáborral a kapujában 2-0-ra megverte idegenben az Utrechtet, a hálóőr jó teljesítményt nyújtott. Vermes Krisztián is a kezdők közt kapott szerepet, csapata, a Spatra Rotterdam azonban 2-1-re kikapott otthon a Twentétől.

A spanyol Osasuna hazai győzelmet aratott, 2-0-ra legyőzte a Numancia gárdáját, Vadócz Krisztián a 91. percben állt be a pamplonai együttesbe.

A svájci első ligás Sion Vanczák Vilmossal a soraiban kapott ki a Neuchatel Xamaxtól, a spanyol harmadosztályú Castilla pedig Szalai Ádámot végig a pályán tudva szenvedett 1-0-ás vereséget otthon az Alcorcóntól.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.