Nem Priskinen múlt
Ligakupa búcsú magyar góllal
Kiesett a Watford a Tottenham ellenében az angol Ligakupából, ám erről legkevésbé Priskin Tamás tehet. A magyar csatár gólja után egyéni hibákon csúsztak el a hazaiak.
2008.12.04 13:55nb1.huA kezdést követően rögtön kiegyenlített játék (de nevezzük inkább csak küzdelemnek...) folyt a pályán, talán csak egy-egy ritkán előforduló finom mozdulat jelezte, hogy az egyik csapat egy osztállyal feljebb szerepel a másiknál. A hazaiak bátran próbálkoztak a támadásokkal, és hamar szemet szúrt, hogy a két "Tomi" - Priskin, illetve a rendszerint mögötte helyezkedő Smith - milyen jól megértik egymást. Nem csoda tehát, hogy a sárgák vezető találatát az említett támadó kettős hozta össze.
A magyar csatár gólja után magasabb sebességi fokozatba kapcsolt a Tottenham, és Jenas, valamint Lennon révén többször is veszélyeztette Loach kapuját, gólt azonban csak egy buta szabálytalanság után megítélt büntetőből szerzett közvetlenül a szünet előtt.
A második félidőben monoton, álmatag futballt láthattunk (már aki ébren maradt), amit egyetlen gól tört csupán meg: a csereként beállt angol válogatott Darren Bent ágyúzott a meglepett Loach hálójába, a Carling Cup (ligakupa) elődöntőjébe juttatva ezzel csapatát.