Vizes vb 2017
Bemutatták a vizes vb formaruháit - fotók
A fehér és a kék szín különböző árnyalataiból összeállított viseletek a világbajnokság arculatát követik.
2017.07.08 10:02MTISajtótájékoztató keretében mutatták be a július 14-én rajtoló budapesti és balatonfüredi vizes világbajnokság formaruháit, amelyeket a hoszteszek a protokolleseményeken, például az éremátadó ceremóniákon fognak viselni.
A fehér és a kék szín különböző árnyalataiból összeállított viseletek a világbajnokság arculatát követik.
A sajtótájékoztatón kiderült többek között az is, hogy három, de inkább négy aranyat és összességében tíz érmet vár a magyaroktól a hazai vizes világbajnokság július 23-n kezdődő úszóversenyein a válogatott szövetségi kapitánya.
Sós Csaba elmondta, a budapesti vb-n ritka helyzet áll elő abból a szempontból, hogy a magyar csapatban együtt fognak szerepelni két generáció tagjai: azok, akik az elmúlt másfél évtizedben szállították és azok, akik reményei szerint a következő 10-15 évben szerzik majd az érmeket.
Szántó Éva, a Bp2017 Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kijelentette: egy héttel a rajt előtt készen állnak arra,hogy fogadják a sportolókat és a vendégeket, akikkel együtt mintegy 350 ezer látogató érkezik majd Magyarországra, közte csaknem ezer médiamunkatárs.
Közölte, hogy a számítások szerint a vb-nek köszönhetően idén 25 százalékkal fog nőni a budapesti szálláshelyek árbevétele a tavalyihoz képest, így a világ harmadik legnagyobb sporteseményének megrendezése a turisztikai vonzerő növekedésével a magyar gazdaságra is jótékony hatással lesz.