F1
Forma-1: Máris itt az első vezéráldozata a McLaren-Honda gyengélkedésének
Gilles Simon távozik a McLaren-motorokat szállító Hondától. A csapat igen gyengén szerepelt a múlt heti barcelonai teszteken.
2017.03.06 18:16ma.hu
Az Autosport értesülései szerint Gilles Simon távozik a Hondától. A szakember azóta dolgozott a japán cégnél, amióta 2013-ban bejelentette visszatérését a Forma-1-be. A motoron dolgozott ő is, nagy fejlődést vártak tőle a Hondánál, de miután 2017 első tesztje elég nyögvenyelősen alakult a McLaren-Honda számára, a felek úgy döntöttek, véget vetnek a közös munkának.
A Honda megerősítette a szakítást, de az okokat és egyéb részleteket nem árultak el, Simon pedig sem az Autosportnak, sem a BBC-nek nem kívánta kommentálni a hírt.
Az 58 éves Gilles Simon korábban dolgozott Renault és Ferrari motorokon is, az olaszoknál épp akkor, amikor Michael Schumcaher hét világbajnoki címet nyert. Később a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) irányító testületének tagja volt.
A McLaren-Honda idénykezdete ismét aggodalomra adhat okok. Az első barcelonai teszten gondok voltak a Honda-motorral, és a japánok nem titkolták, nem tudják, mi okozta a problémát. Kedden pedig már kezdődik az újabb tesztelés.