M4 Sport
Gera, Hajnal, Juhász és Szabics lesz a Bajnokok Ligája szakkommentátora
A magyar labdarúgó-válogatott három játékosával és egy stábtagjával egészül ki az M4 Sport szakkommentátori csapata a Bajnokok Ligájára.
2015.09.15 09:17MTI
A csatorna Sport7fő című műsorában elhangzott, hogy a legrangosabb európai kupasorozat játéknapjain Gera Zoltán, Hajnal Tamás, Juhász Roland, valamint Szabics Imre is értékel majd. Gera és Szabics kedden a Manchester City-Juventus, Hajnal és Juhász pedig szerdán az AS Roma-Barcelona összecsapáson debütál.
Gera Zoltán elmondta, továbbra is a spanyolok fölényét várja a Bajnokok Ligájában, de bízik benne, hogy ezúttal az angol csapatok is odaérnek majd a végjátékra. Juhász Roland hozzátette, Barcelona-szimpatizánsként bízik a katalánok címvédésében.
A Bajnokok Ligája mostani idényében kedden és szerdán is élőben közvetít az M4 Sport, emellett a játéknapok végén összefoglaló várja a szurkolókat, illetve egy másik mérkőzés felvételről lesz látható.