Las Vegas
Birkózó-vb - Krasznai és Szabó is imponáló sikerrel kezdett
A kötöttfogásúak 59 kilogrammos kategóriájában szereplő Krasznai Máté és a 80 kilós Szabó László is látványos, technikai tussal elért győzelmet aratott, így mindketten bejutottak a nyolcaddöntőbe a Las Vegas-i olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon.
2015.09.08 21:59MTIA sérüléséből lábadozó Módos Péter helyén szereplő Krasznai a kanadai Dylan Williamsszel találkozott nyitásként, aki ugyan nagyon fürgén mozgott a szőnyegen, ám igazán meg sem tudta nehezíteni a ferencvárosi versenyző dolgát.
A meccs nagy iramban kezdődött, Krasznai szépen dolgozott, többször befogta Williams fejét, ám hiába szorította le a szőnyegre, akciót nem tudott csinálni. A magyar tábor - benne két egykori kiválósággal, Komáromi Tiborral és Repka Attilával - eközben hangosan instruálta a 22 éves sportolót, a fejlefogások után ugyanis szerintük mindannyiszor elmaradt a kézenfekvő mögé kerülés, s az értük járó két-két pont. A 0-0 ellenére sokáig nem kellett izgulni Krasznai sikeréért, miután a harmadik percben egy szép válldobással, majd egy pörgetéssel 6-0-ás előnyhöz jutott, a szünet után pedig egy mögé kerüléssel (8-0) befejezte a meccset. Krasznai a nyolcaddöntőben a horvát Ivan Lizatoviccal csap majd össze.
A nem olimpiai kategóriának számító 80 kiló első körében Szabó László azzal a horvát Neven Zugajjal meccselt, aki 75 kg-ban tavaly világbajnoki ezüstérmet szerzett, s volt korábban vb-harmadik is. Zugajtól éppen ezért előzetesen lehetett tartani, ám a meccsen egyértelműen a magyar volt a jobb, méghozzá sokkal.
A 75 kilóban tavaly Európa-bajnoki ötödik Szabó az elejétől jobbnak és aktívabbnak tűnt, ám állásból nem sikerült akciót csinálnia, a horvát intése után azonban a térdelőhelyzetből kétszer is szépen pörgetett, így megnyugtató előnnyel mehetett (4-0) pihenni. A szünet után nagy iramban folytatódott tovább a küzdelem, Zugaj mindent megtett a szépítésért, s el tudta érni, hogy ellenfelének kelljen lemennie térdelőhelyzetbe. Szabó szépen védekezve megúszta a nehéz helyzetet, majd több mint egy perccel a vége előtt bravúros akcióval vetett véget a találkozónak: Zugaj gyors derékra támadását már szinte ülve kontrázta meg egy négy pontot érő szaltódobással (8-0). A folytatásban Szabó az ukrán Olekszandr Sziszmannal meccsel a nyolc közé jutásért.
Korábban Lám Bálint (130 kg) szintén nyolcadöntőbe jutott, melyben azeri birkózóval találkozik, Korpási Bálint (71 kg) viszont veszített az első körben.