Litván és horvát ellenfél ellen játszanak a lányok
Asztalitenisz Eb, női egyes: Tóth és Póta is a negyeddöntőben
Tóth Krisztina és Póta Georgina is bejutott a legjobb nyolc közé egyesben a szentpétervári asztalitenisz Európa-bajnokságon.
2008.10.11 10:46MTIA viadal honlapja szerint előbbi a románok fiatal játékosával, Elizabeta Samarával nézett farkasszemet a nyolcaddöntőben és alaposan meg kellett dolgoznia a sikerérért. Az első szettet szoros csatában elvesztette, utána azonban az ő percei következtek és már úgy tűnt, simán hozza a találkozót (3:1-nél és 10-9-nél meccslabdája volt), riválisa azonban az utolsó pillanatban feltámadt és szépített.
A hatodik játszmában fej fej mellett haladtak a felek, majd 10-9-nél Tóthnak ismét lehetősége volt befejezni az összecsapást, s ezúttal élt is vele. Póta a cseh Iveta Vacenovska ellen lépett asztalhoz, és bár ő is elbukta a nyitó játszmát, a folytatásban már átvette az irányítást, s végül magabiztosan nyert. Pótára litván, Tóthra pedig horvát ellenfél vár majd szombat délután, a legjobb négy közé kerülésért.
A két magyar játékos - egymás oldalán - 13 órától a páros elődöntőjében is érdekelt. Rajtuk kívül nincs már magyar versenyben az Eb-n.
Eredmények: női egyes, nyolcaddöntő:
Póta-Vacenovska (cseh) 4:1 (-9, 7, 10, 14, 7)
Tóth-Samara (román) 4:2 (-10, 7, 8, 1, -10, 9)