Bajban a Debrecen is

Az MTK után a Lokitól is pontlevonás?

Ismeretes, az MLSZ első fokon hatpontos levonással sújtotta az MTK-t a Németh és Simon Liverpoolba történt átigazolása körüli hiányosságok miatt.

2008.01.10 15:38nb1.hu

A hivatalos indoklás szerint ugyanis "Az MTK, amikor szerződött két játékosának (Németh, Simon) Liverpoolba igazolásáról, elmulasztotta rögzíteni, hogy melyik fél állja az ilyen transzferek után az MLSZ-nek mindenkor járó összeget, az átigazolási díj 4+1 százalékát."

A döntés ellen természetesen fellebbeznek majd a kék-fehérek. A sportnapilap mai száma egyébként megszellőztette, hogy Dzsudzsák Balázsnak, a PSV-hez történt átigazolása sem a szövetség szája íze szerint történt, ezért elképzelhető, hogy a Lokinak is bűnhődnie kell majd.

A szövetségben dolgozó informátorunk elárulta, valóban veszélyben van a Loki, hiszen az MLSZ elnökségének a rendelkezése minden csapatra érvényes, hiszen azt az elnökségi tagok elfogadták, de a Loki vezetői - az MTK-hoz hasonlóan - elfelejtették rögzíteni, hogy melyik fél állja az átigazolási díj 4+1 százalékát.

A kérdés csak az, hogy a jog útvesztőjében végül a kluboknak, vagy Kistelekiéknek lesz-e igazuk? Természetesen szerettünk volna megszólaltatni Szilágyi Sándort, a DVSC cégvezetőjét is, hogy mit reagál a hírre és informátorunk tájékoztatására, de nem vette fel a telefonját.

Kapcsolódó írások:

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.