Vasember-verseny
Lányok-asszonyok örömére - fotók az Ironmanekről
Véget ért az IRONMAN 70.3 Budapest versenye. A legjobb magyar eredményt a férfiak között Hankó Dávid (3:57:24) és Tarnai László(3:58:20) érte el, akik a 6. és 7. helyen zárták a versenyt.
2014.08.23 15:25MTI, ma.hu
A férfiaknál a brit Andrew Edwards, míg a nőknél a dán Michelle Vesterby nyerte az Ironman Budapest 70.3 néven szombaton rendezett nemzetközi triatlon viadalt, legjobb magyarként Csomor Erika második lett.
A triatlonosoknak 1,9 kilométer úszást, 90 kilométer kerékpározást és 21,1 kilométer futást, azaz összesen 113 kilométert, tehát 70,3 mérföldet - innen az elnevezés - kellett egyhuzamban teljesíteniük.
Reggel 9 órakor Tarlós István főpolgármester nyomta meg a dudát, amelynek hangjára elrajtolt a mezőny.
A nőknél Vesterby és Horváth Gréta volt a leggyorsabb a Kopaszi-gátnál rendezett első számban, ekkor Csomor még nem volt az élmezőnyben. A kerékpározás során Vesterby egyedül maradt az élen, Csomor pedig dobogós helyre küzdötte fel magát, majd a félmaratonon a legjobb időt érte el, de Vesterbyt már nem tudta utolérni. Harmadiknak Halász Anna futott a célba. A férfiaknál Edwards elsősorban fantasztikus kerékpározásának köszönhetően győzött.

A legjobb magyar Hankó Dávid lett, aki 3:57:25 órás teljesítménnyel nyolcadik lett. A kilencedik Tarnai László szintén még a négyórás álomhatáron belül ért célba.

A világkupán 57 országból közel 2000 versenyző indult, melynek 70 százaléka külföldi volt, köztük például három bahreini herceg is.
Eredmények (a viadal honlapja szerint): férfiak: 1. Andrew Edwards (brit) 3:39:31 óra 2. Bruno Pais (portugál) 3:47:39 3. Alberto Casadei (olasz) 3:48:50 nők: 1. Michelle Vesterby (dán) 4:19:21 óra 2. Csomor Erika 4:25:47 3. Halász Anna 4:26:13

Az Ironman Budapest közösségi oldalán evvel a képmontázzsal kedveskedett a nagyszámú hölgyrajongónak.