Tenisztorna
Babos párosban a nyolc között Kuala Lumpurban
A mérkőzés a versenyeket szervező WTA hivatalos honlapja szerint 1 óra 18 percig tartott. Döntő játszma: 13-11...
2014.04.16 18:10MTI
Babos Tímea oldalán a tajvani Hao Csing-csannal döntő rövidítésben legyőzte szerdán az Alexandra Krunic, Ana Vrljic duót a 250 ezer dollár (55,5 millió forint) összdíjazású keménypályás Kuala Lumpur-i női tenisztorna párosversenyének első fordulójában.
Az első helyen kiemelt kettős az első szettet elveszítette, de aztán 6:0-ra hozta a második játszmát, a rövidítésben pedig felülkerekedett a szerb, horvát pároson.
A mérkőzés a versenyeket szervező WTA hivatalos honlapja szerint 1 óra 18 percig tartott.
Babosék az elődöntőbe jutásért az Eleni Daniilidou, Magda Linette görög, lengyel duóval játszanak majd csütörtökön - magyar idő szerint - 10 órakor.
A 20 éves magyar játékos egyesben a keddi első fordulóban kiesett.
Eredmény:
páros, 1. forduló (a 8 közé jutásért):
Babos, Hao (magyar, tajvani, 1.)-Krunic, Vrljic (szerb, horvát) 4:6, 6:0, 13:11