Akár börtönbüntetést is kaphatnak
Messit és édesapját meghallgatták adócsalási ügyükben
Lionel Messit és édesapját pénteken meghallgatták adócsalási ügyükben egy spanyol bíróságon.
2013.09.27 16:13MTI
Katalónia illetékes ügyészi hivatala még júniusban jelentette be, hogy gyanúja szerint az FC Barcelona labdarúgócsapatának argentin sztárja, valamint apja 2006 és 2009 között 4,1 millió euró adót nem fizetett be.
Messi tagadta, hogy szándékosan bármi rosszat tett volna, apja pedig augusztus közepén több mint 5 millió eurót fizetett be az adóhatóságoknak.
Pénteken Messi fél órán keresztül válaszolt a bíró kérdéseire, majd elhagyta a gavái bíróság épületét, ahol több tucat rajongója várta. Ügyvédje a sajtónak ezt követően úgy nyilatkozott, hogy Messiék mindig együttműködésre törekedtek a hatóságokkal, s ez most is így történt.
A pénteki meghallgatás célja az volt, hogy kiderítse, szándékos adóelkerülést követtek-e el Messiék.
Amennyiben a bíróság úgy látja, hogy szándékosan nem fizettek, tárgyalni fogják az ügyet, s akár börtönbüntetést is kaphatnak, illetve a be nem fizetett összeg 150 százalékának megfelelő bírsággal is sújthatják őket.