Balzsay menetel
Balzsay első a WBO ranglistáján
Balzsay Károly az első helyre lépett előre a Boksz Világszervezet (WBO) nagyközépsúlyú világranglistáján.
2008.07.10 12:23profiboksz.hu/ma.huElkészült a WBO legfrissebb, júliusi ranglistája. Magyar szempontból a legszembetűnőbb változás a július 9-én kiadott összesítésben, hogy nagyközépsúlyban az interkontinentális címét pár napja magabiztosan megvédő Balzsay Károly lépett a lista élére, köszönhetően annak, hogy kikerült a rangsorból a WBA övét begyűjtő Mikkel Kessler, illetve az egy hónapja még 4. helyen található magyar klasszis - akit a hónap bunyósának is megválasztottak - "átugrotta" Carl Froch-t és a 2. Jean Pascalt is.
Balzsay nagyon várja már, hogy nagyobb feladatokat is megoldhasson, és úgy tűnik lassan meg is érett erre. Klubja, a német Universum istálló vezetői azt nyilatkozták a minap, hogy Balzsay jövője egyértelmű, és talán már ebben az évben komoly címmérkőzést vívhat. Karcsi elmondása szerint jó úton haladnak edzőjével, Fritz Studekkel, és bármikor bevetésre kész nagyobb feladatok megoldására is.
Félnehézsúlyban - ahol Erdei Zsolt a címvédő világbajnok - az első négy pozícióban nem történt változás (Jones, Hopkins, Brähmer, Kuziemski), azonban ahogy várható volt, lekerült a ranglistáról a WBA címet múlt héten megszerző argentin Garay. Említésre méltó, hogy nagyot lépett előre Dean Francis (9. helyről az 5. pozícióba), és Vyacheslav Uzelkov (11. -> 6.).