Két gálameccs is lesz
Július végén Sopronban játszik a West Brom
Július 22-én este 6 órától játszik barátságos mérkőzést a labdarúgó OTP Bank Ligába frissen feljutott Puskás Akadémia gárdájával az angol Premier League-ben szereplő, Gera Zoltánnal még tárgyalásban álló West Bromwich Albion Sopronban.
2013.07.02 13:17MTI
A találkozó keddi beharangozó sajtótájékoztatóján elhangzott, augusztus elején az NB II-es Sopron együttese is vendégül lát majd egy európai topligás csapatot, amelynek nevét azonban a szervezők még nem akarták nyilvánosságra hozni.
"A másodosztályú bajnokság hosszúra nyúlt, jelenleg a játékosok nincsenek olyan formában, hogy vállalni tudjanak egy gálamérkőzést, ezért tettük át ennek az időpontját augusztusra" - mondta Skála János, a soproni klub elnöke, a GYSEV Cargo Zrt. vezérigazgatója.
A sajtótájékoztatón szóba került, hogy a West Bromwich korábban még soha nem játszott Magyarországon, de örömmel fogadta a felkérést, ám mielőtt rábólintott volna a lehetőségre, egyeztetett bajnoki riválisával, az Arsenallal, amely már többször vendégeskedett Szombathelyen.
A londoni egyesület jó véleménnyel volt a magyar vendéglátókról, ez pedig elegendő volt a birminghami klubnak ahhoz, hogy elfogadja a soproniak meghívását. A West Brom július 22-én délben érkezik majd meg Sopronba, ebéd után pihenő vár a játékosokra, majd este hattól következik a mérkőzés. A hét év alatti gyermekek és a 62 év feletti nyugdíjasok ingyen tekinthetik meg az összecsapást, a diákjegyek 1000, a felnőtt belépők 2000 forintba kerülnek majd.
A jegyárusítás jövő hétfőn kezdődik a város több pontján, az értékesítő helyekről pedig a klub honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők. "Sopron eddig elsősorban a zenei fesztiválokról volt híres, idén szeretnénk bővíteni a palettát, ezért szívesen adunk otthont két ilyen futballmérkőzésnek" - tette hozzá mindehhez Abdai Géza, a város alpolgármestere.
A sajtótájékoztatón szóba került a West Bromban légióskodó magyar válogatott Gera Zoltán is. A 34 esztendős középpályás hétfőn érkezett vissza Birminghambe a klub által szervezett portugáliai rehabilitációs edzőtáborból, korábban megsérült lábát már nem fájlalja, a szerződésének meghosszabbításáról pedig még mindíg zajlanak a tárgyalások.