Ő maradt az elnök
Aján Tamás a Súlyemelők Szövetségének élén - újabb 4 évig
A következő négy évben is Aján Tamás látja el a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöki feladatait, miután a küldöttek megerősítették elnöki pozíciójában a hétfői, moszkvai tisztújító kongresszuson.
2013.05.20 16:57MTI
A 188 tagország közül szavazásra jogosult 148-ból 137 élt jogával, s a delegátusok jelentős többsége adta voksát arra, hogy továbbra is a magyar sportdiplomata irányítsa az izmos emberek világszövetségét.
A kongresszuson Aján Tamásnak, aki 2005-ben, majd 2009-ben is ellenjelölt nélkül győzött, s folytathatta közfelkiáltással elnöki munkáját, ezúttal öt kihívója is akadt.
A programbeszédek ismertetése után azonban alaposan leegyszerűsödött a helyzet, mivel négyen is visszaléptek az elnökjelöltségtől, így csak Aján Tamás és az európai sportági szövetség elnöke, az olasz Antonio Urso maradt versenyben. Kettejük párharcát 80-55-re nyerte Aján Tamás.
A kongresszus nyitányán, miután felolvasták Vlagyimir Putyin orosz államfő köszöntő levelét, a nemzetközi sportdiplomácia több nagyágyúja is felsorakozott Aján Tamás mellett. Így a magyar IWF-elnök érdemeit méltatta többek között Vu Csing-kuo, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottságának tagja, a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség tajvani első embere, és a kenyaiak élő legendája, az afrikai ország olimpiai bizottságát vezető, kétszeres ötkarikás aranyérmes Kipchoge Keno is.
A választási procedúrát a NOB volt főigazgatója, Francois Carrard vezényelte le, majd ő hirdette ki a végeredményt, Aján Tamás sikerét is. "Tudtam, hogy a mostani minden korábbinál nehezebb, keményebb választás lesz, és így is történt" - nyilatkozta az MTI-nek Aján Tamás, aki a magyarok közül egyedüliként elnököl nemzetközi sportszövetséget.
Azt, hogy ennyien pályáztak az elnöki posztra, de a többi tisztségre is, az elnök arra vezette vissza, hogy a sportág megerősödött, jó úton jár. "Természetesen boldoggá tesz, hogy győztem, hogy harmadszor is újraválasztottak, ami visszaigazolta, hogy nem volt hiábavaló az eddigi munka" - fejtette ki. Aján Tamás mellett ismét megválasztották az eddigi főtitkárt, Ma Ven-kuangot is.
Kapcsolódó írások:
- Elnököt választanak a súlyemelők
- Takács Mária világcsúcsot lökött
- Nyolc orosz súlyemelőt tiltottak el dopping miatt
- Súlyemelő Eb - orosz aranyak, Baranyai hetedik lett
- Orosz aranyérmek összetettben
- Orosz és fehérorosz arany összetettben
- Ukrán és azeri arany
- Több mint ötven pozitív doppingminta tavaly a súlyemelőknél
- Korosztályos világcsúcsok a Húsvét Kupán
- Dobos Imre maradt a Súlyemelő Szövetség elnöke