Asztalitenisz vb
Póta kiesett egyesben, Tóthra az olimpiai bajnok vár
Ellenfele egy kevéssé ismert kínai, Hu Li-mej volt, s Pótának még csak szettet sem sikerült nyernie a mérkőzésen, így búcsúzott.
2013.05.15 16:16MTIPóta Georgina számára már a szerdai első forduló a végállomást jelentette egyesben a párizsi asztalitenisz-világbajnokságon, amelyen egyes és páros számokban osztanak érmeket.
A 32. helyen kiemelt magyar játékost néhány perccel azután ismét asztalhoz szólították, hogy Pattantyús Ádámmal vegyes párosban nagy csatában kikapott egy brazil duótól, s a pihenő hiánya meg is látszott a teljesítményén. Ellenfele egy kevéssé ismert kínai, Hu Li-mej volt, s Pótának még csak szettet sem sikerült nyernie a mérkőzésen, így búcsúzott.
A többiek - Madarász Dóra, Pergel Szandra, Tóth Krisztina és Lovas Petra - sikerrel vették a nyitókört, s ott vannak a legjobb 64 között. Rájuk kora este még egy meccs vár ebben a számban, a legnehezebb ellenfél Tóthnak és Lovasnak jutott, előbbi az olimpiai bajnok, volt világranglista-vezető kínai Li Hsziao-hsziával, utóbbi pedig a második helyen kiemelt, szintén kínai Liu Si-vennel csap majd össze.
Eredmények (a vb honlapja alapján):
Női egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Pergel Szandra-Antonyina Szaveljeva (orosz) 4-1 (8, 8, 9, -8, 9)
Madarász Dóra - Ana-Maria Erdelji (szerb) 4-1 ( 9, 7, 5, -8, 5)
Tóth Krisztina - Li Csing-van (hongkongi) 4-0 (5, 13, 7, 5)
Lovas Petra-Emanuelle Lennon (francia) 4-0 (4, 9, 9, 14)
Hu Li-mej (kínai) - Póta Georgina 4-0 (6, 10, 6, 7)
Kapcsolódó írások:
- Asztalitenisz vb - egy-egy győzelem kell a főtáblához
- Parasport, asztalitenisz Vk - magyar-magyar döntő is volt
- Viharos közgyűlés az asztaliteniszezőknél, Nátrán Roland az új elnök
- Női asztalitenisz BL: nem sikerült a bravúr, ezüstérmes a Budaörs
- Három ezüst és három bronz a lignanói para-asztalitenisz Vk-n