Nagy bajban a Lakers
Otthon betlizett a Los Angeles Lakers
Nagyon szomorúak a Beckham-csemeték... A futball sztár gyerekei imádják a Lakers csapatát, rendszeres szurkolói a hazai mérkőzéseknek. Most nagyon el vannak keseredve, mivel a Boston saját otthonában győzte le a Lakerst. Így a négy győzelemig tartó párharcban 3-1 arányban vezet a Boston. Los Angeles Lakers-Boston Celtics 91-97 (35-14, 23-26, 15-31, 18-26).
2008.06.13 08:25ma.huA Lakers eddig nem mutatott túlságosan jó formát a döntő eddigi mérkőzésein, így már rá fért a csapatra egy igazán jó mérkőzés. Ebből a negyedik összecsapáson csupán egy igazán jó kezdés (első negyed: 35-14) valósult meg, ami valljuk be, nem biztos, hogy elegendő lesz a bajnoki címhez.
Merthogy jól kezdett a Lakers annak ellenére, hogy a dobógép Bryant kissé visszafogott volt. A csapat szerencséjére dobtak helyette mások. Az eddig visszafogottabban teljesítő Lamar Odom, valamint a világbajnok spanyol Pau Gasol. Miközben a kaliforniaiaknál még az eddig észrevehetetlen Trevor Ariza és Jordan Farmar is feliratkozott a pontszerzők közé, a túloldalon egyedül a 10 pontos James Posey tartotta a frontot. A félidőben 58-40 volt az állás úgy, hogy Bryant mindössze 3 pontnál járt.
A Boston azonban a harmadik negyedben megrázta magát, és kőkemény védőmunkával 22 pontot faragott a hátrányából, hiszen ezt a harmadot 31-15-re nyerte. A vendégek klasszisai közül Kevin Garnett (10 pont) és Paul Pierce (15) is elkapta a fonalat, miközben Bryant neve mellett csupán 7 pont árválkodott.
A Lakers botrányosan teljesített a második és harmadik harmadban, hiszen mindössze 38 pontot szerzett (az elsőben 35-öt!!!). Az utolsó negyedben, a mérkőzés vége előtt négy perccel a vezetést is megszerezte a Celtic, amelyet már nem engedett ki a kezéből.
Óriási formajavuláson kell keresztül menni a Lakersnek, hogy esélye legyen megnyerni a bajnoki döntőt. Hiszen most már két mérkőzést kell nyernie ehhez Bostonban. Feltéve persze, ha hozza a két nap múlva esedékes újabb hazai mérkőzést. Ami, látva a mostani összezuhanást, nem lesz könnyű feladat. Szegény Beckham-csemeték…