Gera marad Angliában
Gera Zoltán a Fulham-ben folytatja
A válogatott csapatkapitánya meghozta pályafutása egyik legnehezebb és legfontosabb döntését, és négy év után távozik a West Bromwich Alboin együttesétől.
2008.06.10 08:40ma.huGera Zoltán tiszában volt azzal, hogy nagyon fontos mérföldkő a pályafutásában ez a váltás. Amennyiben országot váltott volna, úgy nagyobb kockázatot vállal, és lehet, hogy a pályafutása szempontjából üdvözítőbb lett volna, de az utóbbi évek higgadt, nyugodt „Gera Zoltánjában” most sem kellett csalódnunk.
Ő nagyon jól tudta, hogyha Angliában marad, akkor folytathatja azt a munkát, amit 4 évvel ezelőtt a WBA-ban elkezdett. Miszerint bizonyítani, jól teljesíteni, és fejlődni. És ez nagyon fontos. Olyan csapatba kellett szerződnie, az volt az ideális megoldás, ahol van esélye a szakmai-mentális fejlődésre.
A váltás mindenképpen előrelépés a játékos pályafutásában, és ez még akkor is igaz, ha tisztában vagyunk azzal: a Fulham nem nagycsapat. Viszont nagyon megbecsült és elismert tagja a Premier League-nek, és ez fontos tényező.
Gera tehát 4 év után hagyta el a WBA-t, ahol 155 mérkőzésen játszott, és 25 gólt szerzett. A csapatnál nagyon megkedvelték őt mind a vezetők, mind pedig a szurkolók, de őszintén kijelentik: nem volt annyi pénzük, hogy meg tudják tartani a magyar középpályást. Ez nagyon hízelgő mind Gera, mind pedig a magyar futball szurkolók szempontjából.
Gerának most arra van szüksége, hogy megmutathassa: képes jól szerepelni egy olyan csapatban, akinek esélye van odakerülni a legjobbak közé. Ebből a szempontból tökéletes megoldás a Fulham. Még úgy is igaz ez a kijelentés, hogy 100%-ot kell nyújtani a Fulham együttesének ahhoz, hogy odaérjen a legjobbak közé.
De ez egyébiránt elmondható majdnem az összes profi ligás csapatról Angliában. Mégiscsak a világ messze legerősebb bajnokságáról beszélünk…