Dráma Milánóban
Elbaltázta Materazzi és az Inter
Elképesztő izgalmakat hozott a bajnoki címről döntő Inter-Siena mérkőzés. Ugyan a 11. percben Vieira révén korán vezetést szerzett az Inter, a 30. percben Maccarone kiegyenlített.
2008.05.12 08:12nb1.huEzután azonban jött az ifjú Balotteli, és az első játékrész lefújása előtt nem sokkal ismét az Inter vezetett (2-1), ezzel magáénak érezhette a bajnoki címet. A második játékrész nagy részét átaludta az Inter, aminek a 69. percben meg is lett a böjtje, Kharja ugyanis megint egyenlíteni tudott, és kialakította a 2-2-es végeredményt, amivel a bajnoki cím kérdésének az eldöntése az utolsó fordulóra maradt.
A Roma is hasonlóan jól kezdett az Atalanta ellen, mivel a 23. percben Panucci vezetést szerzett, amit a második játékrészben De Rossi növelt kettőre. A vége előtt nem sokkal ugyan még Bellini révén szépíteni tudott az Atalanta, de a Roma így is nyerni tudott 2-1-re.
A bajnoki címről így az utolsó fordulóban döntenek majd a csapatok, amikor is az Inter a kiesés ellen harcoló Parma, a Roma pedig a Catania otthonába látogat.