Egerben győzött a piros-kék gárda

A bajnoki cím küszöbén a Vasas

A férfi vízilabda magyar bajnoki döntő harmadik mérkőzése előtt az egri szurkolók reménykedtek az első találkozón aratott győzelem megismétlésében, de Földi László együttese, a Vasas az első 7 perc után nem adott esélyt ellenfelének.

2008.04.29 07:05ziccer.hu

A címvédő a második és a harmadik negyed folyamán lenyűgöző játékot produkált, az egriek fizikálisan és mentálisan is képtelenek voltak felvenni velük a versenyt. 

Földi László csapatából az általában kevesebbet játszók is remekül teljesítettek, az egrieknél viszont a kulcsemberek sem villogtak. A négygólos előny tudatában a vendégek azt is megengedhették maguknak, hogy az utolsó negyedet átaludják, és szinte csak úszkáljanak a vízben... 

A mérkőzés végeredménye: Eger-Vasas 7-10 

A három nyert összecsapásig tartó bajnoki döntő állása: 1-2

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.