Nem teker többet
Eleget tourt: Contador befejezte a szezont
Ebben az idényben már nem versenyez Alberto Contador háromszoros Tour de France-győztes - az idei viadalon csak ötödik helyen záró - spanyol kerékpáros, aki doppingügyének novemberi lezárására vár.
2011.08.04 08:13MTIContador a júliusi Tour után ezen a héten még két viadalon szerepelt, az egyiken első, a másikon második lett, majd hazautazott. A cyclingnews című szaklapnak elmondta: pihenésre van szüksége, mert az idény testileg és lelkileg is nagyon kimerítő volt a számára. Hozzátette: szabadsága alatt valószínűleg nem hagyja el hazáját.
A spanyol bringásra novemberben kemény próba vár: többszöri halasztás után várhatóan akkor dönt majd a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a doppingügyében.
Contador a tavalyi, általa megnyert Touron bukott le, szervezetében klenbuterol nyomaira bukkantak. Állítása szerint fertőzött hús miatt akadt fenn az ellenőrzésen.
A Spanyol Kerékpáros Szövetség felmentette, a nemzetközi szövetség (UCI) és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) azonban a CAS-hoz fordult. Az UCI jelezte, amennyiben a CAS bűnösnek találja az ártatlanságát hangoztató Contadort, megfosztja őt valamennyi, tavaly július óta elért eredményétől. Így aztán nemcsak a 2010-es Tour-elsősége, hanem az idei Giro d,Italia-győzelme is elúszhat.
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


