Kézi-siker
Görbiczék feledtették a korábbi kudarcot
A női kézilabda-válogatott rendkívül biztos győzelemmel biztosította be részvételét a pekingi olimpián. Ezzel a két vízilabda-válogatott után harmadik magyar csapat is olimpiai résztvevő lett.
2008.03.31 11:34MOB”Tulajdonképpen a papírforma igazolódott” – mondta Kovács Tamás, a MOB sportigazgatója, a mérkőzés után. "A magyar csapat minden tekintetben az ellenfél fölé nőtt, jobb volt Mindezért rendkívüli elismerést érdemelnek, hiszen legutóbb a világbajnokságon ezt a japán együttest csak szoros küzdelemben sikerült legyőzni, majd itt Bukarestben a kiválóan játszó Fuji vezérletével váratlanul legyőzték a lengyeleket.
A magyar válogatott azonban ezúttal egységben, akarattal, elszántsággal és nem utolsó sorban okosan játszott. Az elején nem engedte át a kezdeményezést a gyors japánoknak. Az első negyed óra kiegyensúlyozott játéka után fokozatosan elhúzott, és az előnyt növelte, meg is tartotta.
A csapat ezúttal kiválóan védekezett, támadásban pedig jól használták ki a játékosok magassági előnyüket, és főleg átlövésekből szerezték a gólokat. A japánok dicséretére válik, hogy reménytelen helyzetben sem adták fel, az utolsó percekben is lelkesen küzdöttek, de ezúttal hiába. A magyar csapat tíz gólos győzelme mindennél többet mond, a játékosok dicséretére válik.
Ezzel a világbajnokság kudarcát is feledtetni tudták, a váratlan kapitányváltás után Hajdu János irányításával rendezték soraikat, és két valóban fontos mérkőzésen a lengyelek és a japánok ellen egységes gárdát alkotva, egyetlen cél, az olimpiai részvétel kivívása lebegett szemük előtt. Ezért harcoltak, s ezt sikerült elérniük.”