Olimpia-Párizs2024
Bronzérmet hozott a női kajaknégyes
Bronzérmet nyert a magyar női kajak négyes 500 méteren a párizsi olimpián.
2024.08.09 21:24MTIA Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra összeállítású hajó kedden az előfutamból másodikként közvetlenül a csütörtöki döntőbe jutott. Ebben a számban Magyarország volt a címvédő, de a három évvel ezelőtti csapatból csak Csipes maradt meg, a másik három versenyző olimpiai újonc. A friss egység júniusban Szegeden Európa-bajnok lett, de ott alig volt komoly ellenfele. A rajtból közepesen jöttek el a magyarok, a táv első felében ötödikként haladtak, féltávnál viszont már harmadikak voltak, és ezt a pozíciójukat nagy versenyben meg is őrizték. Az, hogy még talán a saját elvárásukat is felülmúlták, jól látható volt a célba érés után, ahol nagy ünneplést csaptak. Az első két helyen az új-zélandiak és a németek végeztek.
A nők nyíltvízi úszásában 10 kilométeren az ötkarikás újonc Fábián Bettina ötödik helyen zárt, akárcsak Losonczi Dávid a kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos súlycsoportjában, aki a bronzmérkőzésen 2-1-re kikapott a dán Turpal Ali Bisultanovtól.
A kenu kettesek 500 méteres távján Adolf Balázs, Hajdu Jonatán hatodik, férfi K-4 500 méteren pedig a Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor egység hetedik volt. Női kenu egyesben 200 méteren Kiss Ágnes és Takács Kincső is középfutamba jutott.
A ritmikus gimnasztikázó Pigniczki Fanni 12. helye zárt egyéni összetettban, így másodikszámú tartalék a pénteki tizes döntőre.
A női 100 méter gáton Kozák Luca futamharmadikként, Kerekes Gréta pedig futamötödikként kiesett a reményfutamból. A hétpróbázó Krizsán Xénia 15., Nemes Rita pedig 20. négy szám után.
A tekvondós Józsa Levente egy vereséggel kiesett a 68 kilogrammos súlycsoportban, és összesítésben 11.
A női vízilabdázók az olaszokkal találkoznak majd az ötödik helyért, miután csütörtökön 12-9-re verték a görögöket.
Magyar vonatkozású hír az is, hogy a háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, Szilágyi Áron nem került be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói bizottságába. A testület négy új tagja a hétszeres ötkarikás bajnok amerikai sprinter Allyson Felix, a német tornász Kim Bui, a Párizsban két aranyérmet is szerző ausztrál szlalomkajakos Jessica Fox, valamint Marcus Daniell új-zélandi teniszező lett.