Elődöntőben a kézilabda-válogatott
Győzelem a negyeddöntőben Románia ellen, négy között a női kézilabdások
Elképesztően koncentrált, fantasztikus játékkal győzte le a női kézilabda válogatott a román csapatot a nyolc között, így a döntőért játszhat.
2008.08.19 10:19MTI/ ma.huA legalább 200 szurkolótól - illetve a dísztribünön Gyenesei István sportot felügyelő önkormányzati minisztertől is - támogatott magyar csapat jó kezdéssel hálálta meg a kedves fogadtatást az Olimpiai Sportközpont Csarnokban, ugyanis Vérten már a 36. másodpercben betalált.
Görbicz "csípőből" növelte az előnyt, ám a románok 3-3-nál utolérték a Hajdu-együttest. Ferlingék azonban nem hagyták magukat: néhány nagyszerűen kivédekezett - vagy Pálingeren elhalt - támadást követően 6-3-ra elhúztak.
A rivális Maier révén feljött egy gólra (7-6), ám Kovacsicz szemtelen ejtésével ismét visszaállt a különbség (9-6). A 18. percre ismét elolvadt az előny, majd újabb fordulatként a piros-fehér-zöldek három góllal "köszönték meg" Neagu kiállítását.
Az elképesztő formában lévő Maier megszerezte nyolcadik (!) találatát, ám az olimpián eddigi legjobb teljesítményükkel előrukkoló magyarok - akiknél nyolcan is feliratkoztak a góllövők közé - 16-14-gyel vonulhattak be az öltözőbe. Szünet után az ellenfél egyre tanácstalanabbul próbálkozott, miközben Szamoránsky villámgyorsan kettőt is bevágott, ekkor már 22-16-ot jelzett a nagyóra.
Gheorghe Tadici időt kért, ám a tomboló szurkolók nem hagyták lelassulni a magyar válogatottat, amelyben ekkor főként Vérten villogott. A románok felkapaszkodtak három gólra, ám Pálinger hetest védett, Tóth pedig emberhátrányból is eredményes volt. A rivális 30-21-nél megroggyanni látszott, ám a magyaroknak az elmúlt évek statisztikái alapján ekkora előny sem volt mindig elég...
Ezúttal viszont - bár Tomorinak végleg el kellett hagynia a pályát, sőt, kettős emberhátrány is kialakult - nem volt visszaút az ellenfél számára. A 28. percben 32-27 volt az állás, a végén pedig 34-30, így a magyar csapat jutott be az elődöntőbe.
Eredmény, negyeddöntő: Magyarország-Románia 34-30 (16-14)
Peking, 1200 néző
Magyarország: Pálinger Katalin - Ferling Bernadett 6, Vérten Orsolya 6, Görbicz Anita 4/1, Tóth Tímea 5, Kovacsicz Mónika 7, csere: Szamoránsky Piroska 3, Tomori Zsuzsanna 1, Szűcs Gabriella 2
A román gólszerzők: Maier 11/3, Neagu 6, Amariei 3, Olteanu 3, Elisei 3, Meirosu 2, Stanca 1, Bradeanu 1
Hétméteres: 1/1, illetve 4/3
Kiállítás: 14, illetve 4 perc
Az MTV online olimpiai TV adása