A későbbiekben ennél több kell
Vízilabda, MOL kupa: Három góllal verték a lányok a németeket
Győzelemmel kezdett a magyar női vízilabda-válogatott a Mol-kupán, amelynek a margitszigeti Széchy uszoda ad otthon csütörtöktől szombatig.
2008.06.27 19:08MOBCsütörtök délután három órakor érkezett meg Magyarországra a magyar edző Fehér András irányította német válogatott, este pedig már mérkőzést játszott a házigazdával. Ezt a tényt is beleszámítva gondolhattuk azt, hogy gyakorlatilag könnyed edzésnek tekinthető majd a parti, de tévedtünk.
Hiába kezdett ugyanis remekül a Godova Gábor által irányított, két hete együtt dolgozó társaság (Drávucz Rita, Valkai Ágnes és Pelle Anikó akciójaival vezetett 3–0-ra), a szívósan küzdő rivális a második negyedben egyenlített és az utolsó pillanatokig tapadt nevesebb ellenfelére. A szoros találkozót végül remek hajrájának köszönhetően nyerte meg a jövő héten már Európa-bajnoki mérkőzést vívó és a pekingi olimpiára készülő női válogatottunk, mindazonáltal egy percig sem vitás, a későbbiekben ennél több kell. Mentségükre szóljon, irtózatos fizikai munka közepette jött ez a torna.
Godova Gábor: "Továbbra is a felkészülésé a főszerep, de jó, hogy ilyen mérkőzéseket vívhatunk és különböző stílusú ellenfelekkel mérkőzhetünk. Megerőltető munkából érkeztünk erre a tornára, igyekszünk kijavítani a hibákat, ezúttal ugyanis sok volt belőlük"
Eredmény:
Magyarország-Hollandia 14–11 (4–2, 3–3, 2–3, 5–3), Széchy uszoda, 100 néző. V: Bottlik (szlovák), Ramos (portugál)
MAGYARORSZÁG: Horváth P. – VALKAI Á. 3, Pelle 2, Szremkó, Takács O. 1, Stieber 1, DRÁVUCZ 2. Cs: Bujka 2, Kisteleki, Zantleintner, Györe, PRIMÁSZ 3, Brávik F
NÉMETORSZÁG: Budde – BIEDOLF 3, Wengst 1, Kruszona 1, Rohe 1, Blommenkamp 1, Klein. Cs: Seyfert, RUMP 4, Kreuzner, Gelse, Zöllner, Hanholz (kapus). Gól – emberelőnyből: 2/0, ill. 7/5 Gól – ötméteresből: 2/1, ill.
A másik eredmény: Franciaország–Nagy-Britannia 9–7
A magyarok olimpiai csoport ellenfelei közül az ausztrálok és a hollandok kihirdették az olimpiai keretüket.