Jól jön az egyéb állami támogatás
MOB: bár kevesebb a pénz, nem jár rosszul senki sem
A tavalyinál 400 millióval kevesebb, 1,5 milliárd forint szerepel a költségvetésben a versenysport, élsport soron, ezért a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tervezete szerint az egyes sportágak valamivel kevesebb sportszakmai támogatásban részesülnek, az egyéb állami forrásokkal együtt azonban összességében több pénzt kapnak.
2013.02.06 14:50MTIA MOB kedden hozta nyilvánosságra honlapján a tervezett támogatási összegeket, melyeket az elnökségnek kell jóváhagynia a várhatóan február végén sorra kerülő ülésén.
A 1,5 milliárdos összegen túl a Héraklész, illetve a Sport XXI program keretében további csaknem 950 milliót, működési költségre pedig 475 milliót oszt szét a MOB.
Szabó Bence az MTI érdeklődésére jelezte, hogy a kép a kiemelt sportágaknak megítélt 15 milliárdos állami támogatással válik teljessé, a kajak-kenu pedig már korábban kapott egymilliárdos extrajuttatást.
"A 15 milliárd elosztására a mi szakmai programunk tíz nyári és egy téli sportággal számolt eredetileg, ezekhez jön még öt sportág, amely projektfinanszírozásban részesül majd" - mondta Szabó Bence, hozzátéve, hogy az elosztási javaslatukat már eljuttatták a sportállamtitkársághoz, amely azután továbbítja a Nemzetgazdasági Minisztériumnak.
Az áprilisra várható 15 milliárdból az atlétika, a birkózás, a cselgáncs, a kajak-kenu, az ökölvívás, az öttusa, a sportlövészet, a torna, az úszás, a vívás és a korcsolyasport, valamint projektfinanszírozás keretében az asztalitenisz, az evezés, a kerékpársport, a röplabda és a tenisz részesül, de további sportágak is képbe kerülhetnek, ha támogatható programmal állnak elő.
A szakmai támogatásból a kedden közzétett tervezet szerint a kajak-kenu 303 millió, az úszás pedig 302,3 millió forinthoz jut, míg a harmadik helyen a vívás áll 194,9 millióval.
A társaságiadó-kedvezményben (TAO) érintett öt látványsportág közül a vízilabda 125,85 millióra, a kézilabda 77,75 millióra, a jégkorong 14,1 millióra, a kosárlabda 9,35 millióra számíthat, míg a labdarúgás nem kap pénzt, mivel a sportági szövetség (MLSZ) jelezte, hogy lemond a kétmillió forintos alaptámogatásról a többi sportág javára.
A futballt leszámítva a legszerényebb - kétmilliós - juttatás a BMX-nek, a gyeplabdának és a lovaglásnak jár.