Minősített emberölésért kell felelnie Amandának

Gyilkosságért elítélték a Pengeélen sztárjának lányát!

Legjobb barátja 1 éves kislányának haláláért találták felelősnek az ügyészek Billy Bob Thornton lányát. A fiatal nő 2008-ban ölte meg a rábízott gyermeket.

2011.06.03 09:29ma.hu

2008 októberében megrázó tragédiáról adtak hírt az újságok: meghalt egy 1 éves kislány, akire a szülők egyik legjobb barátja vigyázott. A bébiszitter nem más volt, mint az Oscar-díjas Billy Bob Thornton lánya, Amanda Brumfield.

Az akkor 29 éves nőt azonnal letartóztatták, miután már a helyszínen gyanúsnak találták a körülményeket, az orvosszakértői vizsgálat pedig megerősítette, hogy Amanda vallomása és a bizonyítékok teljesen ellentmondásosak, sőt, maga a vallomás is zavaros.

Állítólag a gyermek megpróbált kimászni a járókából, de előbb nagyon erősen nyomta a fejét a rácsokhoz, majd kiesett, ekkor ütötte meg magát úgy, hogy az később a halálához vezetett. Az orvosok szerint azonban mikor kihívta a mentőket, addigra Olivia Garcia már legalább két órája halott volt.

Amanda Brumfield (Fotó: Orlando Sentinel)


Amanda azzal védekezett, hogy az esés után a gyermek még felkelt és "teljesen normálisan" viselkedett, a súlyos fej- és agysérülések azonban a szakemberek szerint biztos, hogy látható tüneteket okoztak.

Amanda vétségét a vád javaslatával szemben szándékos emberölés helyett mégis csupán gondatlanságból elkövetett emberölésként minősítették, a büntetés pontos mértékét várhatóan júliusban döntik el.

Az Oscar-díjas apa évek óta nem tartja a kapcsolatot a lányával és ezúttal is elhatárolódott súlyos tettétől.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.