Nem volt könnyű dolga a suliban
Daniel Radcliffe-t csúfolták a Harry Potter miatt
A jelenleg 19 éves Harry Potter sztárnak nem volt könnyű dolga a suliban. Osztálytársai ugyanis irigykedtek rá varázslatos filmkarrierje miatt, és így a csipkelődések állandó céltáblája lett és nagyon sokat cikizték.
2009.07.13 16:20mellesleg
„Nem voltam valami népszerű a suliban, állandóan cikiztek, én pedig nem voltam hajlandó elviselni.
Állítása szerint még az is megesett, hogy a dolgok a pofozkodásig fajultak, egyszer egy öt évvel idősebb srác arcon vágta, mikor még csak 14 volt.
Azóta azonban már el tudja kerülni az efféle helyzeteket, mint mondja főként annak köszönhetően, hogy a HP forgatásokon igazán remek emberek vették körül, akiktől többek közt a cikizések kivédéséről is sokat tanult.
Daniel Radcliffe mostanában azt nyilatkozta, hogy úgy érzi, a korának megfelelő lányokkal nem jön ki, számára nem jelentenek opciót. Húsz éves lesz és saját bevallása szerint öregszik.
Radcliffe egy nyilatkozatában bevallotta: az idősebb nőkre bukik. A nemsokára 20 éves színészt azért nem érdeklik a korabeli és a nála fiatalabb lányok, mert ők több figyelmet igényelnek.
-"A korombeli lányok nem igazán jelentenek számomra opciót. Rájöttem, hogy általában véve őket sokkal inkább szórakoztatni kell, mint az idősebb lányokat. Ezért azoknak a lányoknak a legtöbbje, akikkel komolyabb dolgaim voltak, már benne jártak a húszas éveikben."
A brit színész egyébként úgy érzi, hogy már ő maga is az öregedés jeleit mutatja.
- "Észrevettem zajokat amikor felkelek és leülök. Úgy értem, recsegnek-ropognak a térdeim. Sokszor nem voltam hajlandó térdvédőt viselni, amikor mutatványokat csináltam, és kékre-zöldre vertem őket. Egy öregember vagyok egy fiatalember testében."
Kapcsolódó írások:
- Daniel Radcliffe az öreglányokra bukik
- Daniel Radcliffe képtelen élvezni a szexet!
- Daniel Radcliffe Harry Potter-sztár a 12. leggazdagabb brit ifjú
- Képek csak 18 éven felülieknek! - Daniel Radcliffe nemi szerve bejárja a világhálót
- Képek - Daniel Radcliffe-nek cicik kellenek!
- Képek - Döbbenet: Daniel Radcliffe neurológiai betegséggel küzd!
- Daniel Radcliffe leszokóban...
- Halálosan megfenyegették Daniel Radcliffe-et?!
- Harry Potter megint facér!