A fiatalon elhunyt színészből legenda lett!
Túl sok a rejtély Heath Ledger halála körül!
Egy éve elhunyt a legendás színész, munkájának gyümölcse azonban csak most kezd beérni. Napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2008. január 22-én találták holtan New York-i otthonában Heath Ledgert.
A kis Matilda apa nélkül maradt!
A tragikusan fiatalon elhunyt színész azóta legendává vált: talán egész életében nem írtak róla annyit, mint az elmúlt hónapokban. A világ még mindig értetlenül áll az eset előtt.
Mindez érthető, hiszen Ledger halála körül még ma is sok a rejtély. Annyi biztos, hogy azon a bizonyos napon a masszőre talált rá az akkor már halott sztárra. Körülötte rengeteg pirula hevert szerteszét, ennek ellenére egy ideig drogtúladagolásra gyanakodtak.
Később bizonyossá vált, hogy valóban gyógyszer-túladagolás végzett vele. Néhány hónappal a haláleset után a sztár barátnője, Mary-Kate Olsen is gyanússá vált, pedig nem tett semmi különöset, csak hallgatott. A színésznő ugyanis nem volt hajlandó tanúvallomást tenni, aminek következtében mindenki arra gyanakodott (és gyanakszik ma is), hogy titkol valamit.
A jelenlegi legvalószínűbb magyarázat a színész halálára, hogy nem szándékosan vetett véget az életének. Bár korábban úgy gondolták, hogy Joker karakterének megformálása annyira kikészítette lelkileg, hogy öngyilkos lett, ez a magyarázat teljességgel kizártnak tekinthető.
Sokkal esélyesebb az a variáció, amely szerint Heath véletlenül vett be a kelleténél több pirulát – bár senki sem érti, miért nem volt tisztában a következményekkel.

Ahogy az lenni szokott, hamar előtérbe került az örökség kérdésköre is. Heath Ledger még 2003-ban írta meg végrendeletét, amelyben mindenét szüleire és lánytestvérére hagyta.
A háromoldalas testamentum azonban még jóval azelőtt készült, hogy lánya, Matilda megszületett volna. A vita gyorsan lezárult, mert az ausztrál színész apja, Kim bejelentette, hogy a rájuk hagyott vagyont teljes egészében az immáron hároméves Matildának ajándékozzák.
A Batman legújabb részének mozikba kerülésével újra napirendre került a Heath-téma. A sztár alakítását mindenki Oscar-esélyesnek tartja, és egyre biztosabb, hogy utólag meg is kapja az arany szobrocskát.
Néhány hete ugyanis posztumusz Arany Glóbusszal díjazták Joker szerepéért, a Golden Globe pedig köztudottan az Oscar előszobájának számít.
Kapcsolódó írások:
- 13 Oscar-jelölést kapott a Benjamin Button, Heath Ledger posztumusz díjat kaphat!
- Képek! Matilda kapja Heath Ledger Arany Glóbusz-díját
- Heath Ledger szelleme visszatért!
- Megható vallomás Heath Ledger volt mennyasszonyától!
- Suri Cruise és Heath Ledger lánya is felkerült a listára!
- Morbid: A halott Heath Ledger a harmadik legnagyobb bevételt hozó sztár
- Képek - Döntöttek: Heath Ledger kislányáé apja minden vagyona!