Persely
Itt az új kihívás: gyűjtsünk sok pénzt egyszerűen 2016-ban!
Az év eleji fogadalmak mellett sokan kezdenek el takarékoskodni, mutatunk egy egyszerű, de nagyszerű módszert. Ne feledjék: sok kicsi sokra megy!
2016.01.01 16:36ma.huA képlet végletesen egyszerű: minden héten elteszünk valamennyi pénzt (és nem vesszük ki! Ez nagyon fontos.) egy befőttesüvegbe.
A módszer csak annyi: minden héten az előző alkalommal betett összegnél 20 forinttal többet tegyünk félre. Tehát ha az első héten 20 forinttal kezdtünk, a másodikon 40 forintot, a harmadikon 60-at, a negyediken 80-et tegyünk az üvegbe.
Ez hetente semmiképpen nem megterhelő nagyságrend, hiszen az év közepén, a 26. héten a behelyezendő összeg 520 forint, az 52. héten pedig 1040,-.
Ha minden héten lelkiismeretesen félreteszi ezt az igazán csekély összeget, az év utolsó napján ennyi lesz az üvegben: 27 560 forint. Ez igazán szép évvégi ajándék lehet, pláne akkor, amikor már minden háztartási kassza teljesen kiürült.
(Az illusztráción látható megoldással egy dolláronként emelték a téteket.) Érdemes egy papírlapot kinyomtatni a megfelelő összeggel, és azon vezetni a takarékoskodás állomásait.
Természetesen bármekkora összeggel és bármilyen szorzóval meg lehet próbálni - a lényeg az, hogy hetente gyűjtsük!
