Győztesek
Itt vannak az ikertalálkozó szépségversenyének legszebbjei
Megtartották a XV. Országos Ikertalálkozót Ercsiben.
2015.08.21 23:30MTI
Fiú ikerpár a Duna-parton, a XV. Országos Ikertalálkozón Ercsiben 2015. augusztus 21-én. MTI Fotó: Bodnár Boglárka
Több száz ikerpárt vártak pénteken az Ercsiben tartandó ikertalálkozóra, ahol tizenötödik alkalommal gyűltek össze az ország ikrei.
Lobó-Szalóky Lázár sajtóreferens elmondta, hogy a Kárpát-medence legnagyobb ikertalálkozóját szervezték, melynek egyik legfőbb eseménye, az ikerszépségverseny Európa-szerte is különlegességnek számít.
A pénteki találkozó reggel az ikerpárok levonulásával kezdődött a Duna-parton, itt együtt énekelték el az ikerindulót.
Ez követően volt az iker Ki mit tud?, Ikerökörködő, itt rendezték meg a Queens of Twins névre hallgató ikerszépségversenyt és volt gyermekszépségverseny is.
A színpadon egész nap táncos-zenés bemutatókat tartottak, az estet brazil szamba műsor zárta.
Az első ikertalálkozót 1998-ban az azóta már elhunyt Bíró Attila szervezte egypetéjű ikerlányai édesapjaként. Halála óta felesége lányaival szervezi a rendezvényt.
MTI Fotó: Bodnár Boglárka
Az ercsi XV. Országos Ikertalálkozó szépségversenyének győztese, Bottka Henrietta és Nikoletta (k), első udvarhölgyei, Takács Bianka és Friderika (b), valamint a második udvarhölgyek, Józsa Anna és Fanni a Duna-parton 2015. augusztus 21-én.
Kapcsolódó írások:
- Negyedik lett a Loki pályája a világ tavaly átadott arénáinak szépségversenyén
- Galandférget etetett a lányával, hogy lefogyjon a szépségversenyre
- Betiltották a gyerek-szépségversenyeket Franciaországban
- A legszebb Fülöp-szigeteki nők a Földön - képgaléria
- Szépségverseny volt Tunéziában - képgaléria!
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


