Porckorongsérvvel műtötték a spanyol királyt
Gyorsabban gyógyul János Károly, mint várták
Három hónapja műtötték meg porckorongsérv miatt János Károly spanyol királyt, aki az orvosok várakozásainál sokkal jobb ütemben gyógyul, már a mankóra is csak a biztonság kedvéért van szüksége.
2013.06.03 08:29MTIA vártnál gyorsabban gyógyul hátoperációjából János Károly spanyol király, akit három hónapja műtöttek meg porckorongsérve miatt.
"Mindannyian elégedettek vagyunk a gyógyulási folyamatban eddig elért csodálatos fejlődéssel" - utalt a 75 éves uralkodó javuló állapotára Manuel de la Torre idegsebész, aki március elején operálta meg a spanyol királyt.
A spanyol EFE hírügynökségnek adott interjúban az orvos elmondta, hogy a királynak már nincsenek fájdalmai, csak elővigyázatosságból használ még mindig mankót járás közben. "Nem szeretnénk megkockáztatni, hogy a gyógyulás folyamatát egy esés hátráltassa" - tette hozzá az idegsebész.

János Károlynak a márciusi volt a hetedik műtétje három év alatt. A beavatkozás előtt is már mankóval járt, az orvosok szerint két és hat hónap közötti időre van szüksége a teljes felépüléshez.
A király tüdejéből 2010 májusában jóindulatú daganatot távolítottak el, 2012 áprilisában csípőprotézist kapott, mert előzőleg Botswanában elefántvadászaton elesett és eltört a csípője. A válság közepette tett költséges utazás kiváltotta botrány miatt bocsánatkérésre kényszerült, amit spanyol uralkodó addig még soha sem tett.