Lohan csókkal üdvözölt egy lányt
Leszbikus fotók Lindsay-ről: Szájon csókolta a barátnőjét!
Talán mégsem voltak teljesen alaptalanok a pletykák, miszerint Lindsay Lohan mindkét nemhez vonzódik - A botrányhős színésznőt már nem először kapták lencsevégre lányokkal...
Kézfogás és összeérő száj - Lindsay és barátnője
Lindsay Lohan újra sikeresen hírbe hozta magát - A csinos színésznőt már korábban is kikiáltották leszbikusnak, habár a pasikat is úgy váltogatja, mint a fehérneműjét. Ám ő nem is tagadta, hogy olykor lányokkal is szívesen huncutkodik.

Ennek többször is tanújelét adta, hiszen már nem először kapták le egy túlfűtött buli hevében, ahol lánnyal csókolózott vagy erotikusan táncolt.
Most újabb képek láttak napvilágot róla, amint meghitten ölelkezik korábbi - bevallottan leszbikus - barátnőjével, Samantha Ronson-nal.
A szőke lánnyal kitörő örömmel üdvözlik egymást, elcsattan egy csók, majd végig kézenfogva közlekednek - a vakuk pedig villognak...Ráadásul a jelenet P. Diddy francia tengerparti buliján zajlott le, mindenki szeme láttára.
Első látásra talán csak az tűnhet fel, hogy Lindsay és Samantha szája összeér - ha azonban ennek még nem is hinnénk, a meghitt ölelkezés és a kézfogás elárulhatja, hogy nem egy véletlen szájra pusziról volt itt szó...
Kapcsolódó írások:
- Árulkodó fotó: Lindsay bundát lopott?!
- Izgi képek: Ide süssetek! Lindsay újra cicit villantott
- Képek: Lindsay húga dögös csaj lesz - Érkezik első filmje!
- Lindsay a testén kívül mást is szeretne adni...
- Lindsay újjáéled - egy sorozatgyilkosban! - Képek!
- Lindsay Lohan szexvideója kering a neten? - Pikáns képek!
- Lindsay-t tűzzel-vassal tartják vissza a leszbi lánytól - Szexis képek!
- Kirúgta a divatház Lindsay Lohan-t! - Vadító képek a sztárról!
- Playboy-nyuszit faragnak Lindsay-ből?! - Pikáns képek!
- Lindsay stafétabotját húga veszi át
- Marilyn-pózban vetkőzött Lindsay Lohan - Erotikus képek!
- Botrány - Lindsay és Paris vadul egymásnak esett! - Képek!