A tolvajt letartóztatták
Megkerültek Axl Rose ellopott ékszerei
Egy modell vágta zsebre Axl Rose mintegy 200 ezer dollár értékű nyakláncait a rockzenekar párizsi koncertjét követő partin, elmondása szerint fogalma sem volt róla, milyen kincset zsákmányolt.
2012.06.07 18:29ma.huNéhány napja még szinte tombolt dühében a Guns 'n' Roses frontembere, amikor kiderült, hogy valaki meglovasította az értékes, aranyból és gyémántból készült nyakláncait: a három ékszer összértéke 200 ezer dollár körülire tehető, és csak annyit lehetett tudni, hogy az együttes párizsi koncertjét követő after partyn veszett nyoma. A láncokat a buliban Axl Rose már nem viselte, később pedig hiába kereste.
A rendőrség nagy erőkkel kezdett hozzá a nyomozáshoz, aminek a hatására alig pár nap alatt nemcsak az elveszett ékszerek kerültek elő, de új karperecet is kapott az egyik modell, aki részt vett a partyn - persze ennek vélhetően kevésbé örült, mint az eredeti ékszereknek. Védekezésképp annyit mondott, hogy nem tudta, épp a híres zenész láncai tetszettek meg neki, igaz, az nem világos, hogy ebben az esetben elfogadhatónak tartja-e, hogy lenyúlja más holmiját.
Az együttes egyébként Párizs után már tovább is utazott Németországba, ahol folytatják az európai és izlandi turnéjukat, de később még visszatérnek Franciaországba a július 22-én záruló koncertkörút egyik újabb állomásán.