Tundra-románc
Az osztrákoknál randizott a neandervölgyi a homo sapiensszel
A mai Ausztria területén, Linz közelében találkozott össze közel 40 ezer évvel ezelőtt a neandervölgyi és a modern ember, a homo sapiens egy német kutató szerint.
2011.06.17 09:01MTI
Alexander Binsteiner geoarcheológus szerint afelől csak találgatni lehet, hogy a két emberfajta között voltak-e erőszakos összecsapások.
A terület, ahol a neandervölgyiek és a modern emberek összetalálkozott az a vidék, ahol az Enns a Dunába folyik. Akkoriban ez a régió teljesen másként festett, mint manapság. Leginkább tundrához hasonlított, északon és délen egyaránt gleccserek övezték, rénszarvasok és mamutok legeltek a folyók mentén. Az ő nyomukat követték az emberek, akik a víz mellett, sátorokból és kunyhókból álló, kövekkel megerősített táborokat állítottak, innen indultak vadászni és halászni. Régészek az elmúlt évtizedekben úgy a modern embertől, mind a neandervölgyiektől hátramaradt több település nyomaira is rátaláltak, a táborok alig néhány kilométerre feküdtek egymástól.
A német kutató szerint a két embertípus azonos időben élt egymás mellett. A tárgyi emlékek, eszközök összevetésének eredménye arra utal, hogy egyfajta "technológiai transzfer" volt a neandervölgyi és a modern ember között. A neandervölgyiek eszközeinek négy százaléka olyan eljárással készült, amelyet a modern embernek tulajdonítanak.
Binsteiner feltételezi, a homo sapiens a Duna mentén vándorolt a vidékre, és az Ennsnél találkozott a már letelepedett neandervölgyiekkel. Az továbbra is rejtély a szakemberek előtt, hogy a találkozás erőszakba torkollott-e. Annyi bizonyos csupán, hogy a neandervölgyi ember később eltűnt, és genetikailag csak elenyésző százalékban él a modern emberben - emlékeztettek.
Kapcsolódó írások:
- A neandervölgyi ember utolsó európai "bázisát" fedezték fel Görögországban
- Na tessék: már a neandervölgyi asszony is cicomázta magát
- A neandervölgyi ember főtt zöldségeket is evett
- A neandervölgyi imádta a szexet!
- A neandervölgyi mégsem vásárolgatott a Tiffanynál
- A neandervölgyi emberek mélységes együttérzéssel viseltettek egymás iránt