Kortárs felvételekből rendezik
Fotóárveréssel segítik a Magyar Fotográfiai Múzeumot
A Magyar Fotóművészek Szövetségének tagjai által felajánlott kortárs felvételekből rendeznek árverést december 8-án a Magyar Fotográfiai Múzeum megsegítésére.
2010.12.02 10:00MTI
A képeket mától tekinthetik meg az érdeklődők a budapesti Eötvös 10. Közösségi és Kulturális Színtérben.
A 158 kortárs fotográfiát felvonultató kiállítás egy hétig lesz látható, az árverést december 8-án este 6 órakor tartják a Ludwig Múzeumban.
Baki Péter, a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója elmondta: 2006-ban még 9 millió forint állami támogatásban részesült az múzeum.
"Az összeg a rákövetkező években folyamatosan csökkent, előbb 8,4 millió lett, majd 6, végül pedig 3 millió. Ráadásul a pénzt csak most novemberben utalta át a minisztérium" - magyarázta az anyagi nehézségeket az igazgató.
Baki Péter hozzátette: a múzemban hatan dolgoznak jelenleg és két ösztöndíjas tanuló is segíti a munkájukat.
"A fotómúzeumban mintegy egymillió képet őrzünk különféle formában. Belföldön, külföldön és itt, a múzeum épületében is kiállításokat szervezünk belőle. Mi vagyunk a magyar fotográfia legnagyobb kiadója is, vezetünk könyvtárat, levéltárat, éremtárat, technikatörténeti gyűjteményt" - foglalta össze az intézmény feladatait.
"Bármennyi pénz jön össze, az mindenképpen nagy segítséget jelent" - válaszolta Baki Péter.
"Ebbe ad hármat az állam, és az idén úgy tűnik, a város is támogatni fog minket. Eddig pályázati és alapítványi úton szereztük be a hiányzó összeget" - tette hozzá.
"Nagyon korrekt és értékes műtárgyakat kínálunk megvételre, azt hiszem, aki a kikiáltási áron hozzájut valamelyik képhez az nagyon jól jár" - jegyezte meg az igazgató, hozzátéve, hogy a képekre a www.vatera.hu/fotoarveres oldalon is lehet licitálni.
A teljes anyag megtekinthető a www.axioart.hu oldalon is.