Közönségtalálkozót is tartanak
Őszi meglepetések az Új Színházban!
A következő hetekben több pénteki előadás után is közönségtalálkozót tartanak, ahol a színészek és az alkotók szívesen válaszolnak a nézők kérdéseire!
2010.10.21 07:00ma.huA hattyú
Október 22-én A hattyú című előadás után találkozhatnak többek között Nemes Wandával, Bánsági Ildikóval, Takács Katival, Száraz Dénessel, Eperjes Károllyal.
Keleti PU.
Október 29-én a Keleti PU.-t követően Rudolf Péter, Hirtling István, Nagy-Kálózy Eszter, Pálfi Kata, Pokorny Lia, Bánsági Ildikó, Takács Kati, Huszár Zsolt, Derzsi János és szinte a társulat összes tagja osztja meg Önökkel élményeiket.
Még egyszer hátulról
November 5-én a Még egyszer hátulról függönyének legördülése után Márta István, Pokorny Lia, Takács Kati, Fodor Ancsa, Gáspár Sándor, Pálfi Kata, Nagy Zoltán, Szikszai Rémusz, Hirtling István, Vass György látja Önöket vendégül.
A hattyú (fotó: www.ujszinhaz.hu)
Új produkció
Szeptember 29-én elkezdődtek a kiváló amerikai írónő, Beth Henley „A szív bűnei” című darabjának próbái!
Az 1981-ben Pulitzer díjjal és a New York-i kritikusok által adományozott Az év legjobb amerikai drámája díjjal kitűntetett műben a három MaGrath nővér hosszú évek után újra találkozik Hazlehurst-ben, a nagyapjuk házában.
Boldogan borulnak egymás nyakába. Örömüket azonban némileg beárnyékolja, hogy egyikük nemrég lelőtte a férjét, és senkinek sem hajlandó elárulni, hogy miért…
A szövegkönyvet Baráthy György nyersfordításából Tasnádi István készítette, az előadás rendezője Bagó Bertalan, szereplői: Pálfi Kata, Pokorny Lia, Földes Eszter, Fodor Annamária, Almási Sándor és Száraz Dénes.
A bemutató időpontja: november 12.
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


