Gyerekek a középpontban!
Európai siketszínház-találkozó Bécsben
Kilencedik alkalommal rendezik meg az Európai Siketszínház Fesztivált Bécsben március 7. és 20. között. Idén a gyerekek állnak a fesztivál középpontjában.
2008.03.08 13:12ma.huA remény jegyében zajlik az ARBOS - Társaság a Zenéért és Színházért idei Európai Siketszínház Fesztiválja, amelynek a Theater des Augenblicks (Bécs, 18. ker., Edelhofgasse 10.) ad otthont. A találkozó keretében halló és nem halló színészek tizenkét produkcióját nézheti meg a közönség, amelyekhez workshopok és beszélgetések is kapcsolódnak. A rendezvény Franz Schubert „Téli utazás” című ciklusának zenés-vizuális interpretációjával valamint a tavalyi fesztiválról készült filmmel veszi kezdetét.
A lengyel Teatr3 „Szavak különböző jelentésben” című produkciója fiatalok útkeresését meséli el. A bábszínházat, filmprojekciót és vizuális színházat ötvöző darab egyben a siket színművészek új kifejezési eszközök utáni kutatását is bemutatja. Babák és más tárgyak állnak az amerikai, perui, cseh, litván és lengyel siket színészekből álló társulat „Babák és más tárgyak” című produkciójának középpontjában. Minden jelenetet a gyakran az emberek alteregójának számító babák és más tárgyak dominálnak, amelyek színházi történetekké forrnak össze.
A fesztivál során idén kiemelt figyelmet fordítanak a gyerekekre, akik március 10-én amerikai siket színészek segítségével belekóstolhatnak a színészet világába. Március 11-én gyerekeknek szóló darabok szerepelnek a programban: a lengyel és amerikai társulatok előadásai a jelnyelv kifejezési formáit járják körbe.