Először hazánkban Gary Moore
Gitárosok és gitárok babilonja
Egyedülálló napja lesz a gitárszakmának november 13-a. A Syma Rendezvénycsarnokban tartandó Vintage Gitártalálkozó feltehetőleg csemegéül szolgál majd a minden élő zene egyik alapjául szolgáló csodálatos hangszer és muzsika kedvelőinek.
2009.11.05 13:30ma.huA szervezők célja, hogy minél nagyobb számban tárhassák a nagyközönség elé a ma használatos gitárok nagy értékű elődjeit. Az érdeklődők minden bizonnyal egy időutazáson vesznek majd részt, amikor is egy helyen látjatnak majd a Gibson Les Paul Custom, illetve az ES széria gitárjait a '60-as, '70-es évekből, vagy akár a '70-es Fender Telecastert, a Tele Pink Paisley '68 RI-t, '60-as és '70-es évek Stratocasterjeit - hogy csak néhányat említsünk a tucatnyi eredeti gitárcsodából.
A gitárok legfontosabb kiegészítői, az erősítők sem akármilyen gyűjteménye lesz majd látható olyan ritkaságokkal, mint Fender Vidroverb, Bandmaster és Bassman-k a '60-as évekig visszamenőleg és nem utolsó sorban a '70-es, '80-as évek Marshalljai, a Bluesbraker, vagy Silver Jubilee-k. Bizton állítható, hogy még rutinos "öreg" gitárosok is ritkán, de sima átlag ember soha nem juthatott ilyen mennyiségű és értékű hangszerhez 30m-nél közelebb. A mintegy 100 hangszer legtöbbjét gyűjtők bocsájtják a találkozó rendelkezésére természetesen szigorú biztosítási feltételek mellett, hisz a kiállított darabok némelyike 10-20 milliós értékű.
Az érdeklődőknek a 18 órai kapunyitást követően két órájuk lesz elmerülni a muzeális értékekben, aztán 20 órakor a napokban szintén gitárcentrikus új albummal jelentkező Jamie Winchester és zenekara csap majd a húrokba. Ezt követően a napra a koronát az aranykezű Gary Moore koncertje teszi fel, aki 40 éves pályafutása során először lép fel Budapesten. A gitár szeretetében egy húron pendülőknek és a hangszeres zene szerelmeseinek minden bizonnyal az ősz meghatározó zenei eseménye.
Gary Moore
Syma Csarnok,
november 13. (péntek), 20 óra
Kapunyitás: 18 óra
Előzenekar: Jamie Winchester
Vintage gitár találkozó - Nemzetközi márkák kiállítása
Napjaink egyik gitáróriása, Gary Moore pályafutása során először lép fel Budapesten! A '60-as évek vége óta alkotó, észak-ír születésű gitáros pályafutása irigylésre méltó. A Skid Row, a Colosseum II és a Thin Lizzy zenekarok mellett szólópályafutását párhuzamosan építette. Első nagy sikere az 1979-ben a listákra került "Parisienne Walkways" volt, mely azóta is azon melódiák közé tartozik, mely szinte kihagyhatatlan élő fellépési alkalmával, de magát valamire tartó rádióállomás sem üzemel akár e dal, akár egy későbbi sláger a "The Loner" nélkül.
A főleg technikai képességei miatt magasztalt gitáros, dallamvilágával is maga mellé állította a közönséget és a szakmát. Lemezei, koncertjei mára a szélesebb tömegeket érik el, a zenei és gitáros szaklapok pedig elképzelhetetlenek nélküle. A '80-as években az egyik legnagyobb hatású rockgitárosként halmozta slágereit, majd visszatérve a blues-rochoz pályafutását és magát a műfajt is nagyban meghatározó
"Still Got The Blues"-al elképesztő sikert aratott és örökre a rádiókba betonozta magát. A közönség reakcióin túl, beszédes a Gary társaságát kereső muzsikusok névsora is: John Mayall, B.B. King, George Harrison, Trilok Gurtu, Ozzy Osbourne, Andrew Lloyd Webber, Paul Rodgers...csak hogy néhányukat említsük különböző műfajokból."
A régi slágerek mellett tavaly megjelent "Bad For You Baby" című lemezének dalai is hallhatóak lesznek november 13-án Budapesten a SYMA csarnokban. 18 órától a gitárkiállítók mellett a szórakozásról meghívott előadóink gondoskodnak.
Az esti főattrakció előzenekara Jamie Winchester és együttese lesz. Az évek óta sikeres gitáros-énekes, most megújult formációban csap a húrokba és adja elő legújabb dalait és a régi kedvenceket....
A rendezvény méltó módon kívánja megünnepelni minden hangszeres zene alapját, a gitárt és a gitármuzsikát. A koncertek mellett az érdeklődők egy helyen soha nem látott gitárritkaságok találkozója igyekszik majd az érdeklődőket a helyszínre csábítani.