Zemplén lesz a kultúra és a zene központja
Zempléni Fesztivál augusztusban!
Harminc helyszínen félszáz rendezvény várja a kultúra és a zene szerelmeseit idén is a Zempléni Fesztiválra, amelyet augusztus 7-től 16-ig rendeznek meg.
2009.08.05 13:40MTITizennyolcadik alkalommal csendülnek fel a fanfárok, és kezdődik meg augusztus 7-én a Zempléni Fesztivál, amely egyúttal a várak, kastélyok és a tokaji bor fesztiválja is.
A szervezők közlése szerint - a fesztivál eddigi hagyományaihoz híven - a zene és a tánc műfajához kapcsolódó produkciókat sorakoztat fel, a rendezvény kiemelt programjai mellett a már megszokott kirándulások, kamarakoncertek és jazzestek egészítik ki a kínálatot.
A tíz napon át tartó zenei kavalkád a klasszikus zenétől a jazz műfaján át számos neves egyéniséget felvonultat, világhírű fellépőkkel, a tervek szerint augusztus 9-én a Crescendo con Spirito Nyári Művészeti Akadémia tanárai és növendékei lépnek fel, Haydnra emlékeznek A halászlányok című opera előadásával, a darab a tokaji Paulay Ede Színházban kerül színre ugyancsak a Crescendo Akadémiával együttműködésben, augusztus 8-án.
A kínai Li Csi a nyitókoncerten Mendelssohn e-moll hegedűversenyét játssza az MR Szimfonikusokkal, a Pintér Béla Társulat a sátoraljaújhelyi Latabár Színházban vendégszerepel legendás produkciójával, a Parasztoperával. A széphalmi Magyar Nyelv Múzeumában a Radnóti-év alkalmából Bálint András Radnóti Miklós verseiből álló költői estje hangzik el.
A füzérradványi Károlyi-kastélyban pedig borkóstolással egybekötött koncertet ad az Auer Quartet. Jazz és világzenei estek több településen is gazdagítják a programot, a Triginta Percussion Bodrogkeresztúron, a Bohém Ragtime Band Tolcsván, a Mitsoura Tokajban lép föl, míg a fesztiválalapító Liszt Ferenc Kamarazenekar adja idén is a záróhangversenyt a sárospataki református templomban, amelyen Haydn és Mendelssohn egy-egy műve szólal meg.
Kapcsolódó írások:
- Kézműves Fesztivál magyar alkotókkal Jeruzsálemben!
- Augusztus 26 és 30 között fellép Szegeden az ökotudat és a fenntartható fejlődés is!
- Szigetfesztivál - tíz órás megakoncert a nulladik napon!
- Slow Film Nemzetközi Filmfesztivál
- Dübörgött a Campus Fesztivál
- Kibulizta magát az eső - két óra kényszerszünetet tartanak a Hegyalja Fesztiválon