Kultúra
A Kispál és a Borz klubturnéra indul
A kilencvenes-kétezres évek egyik legnépszerűbb zenekara, amely tavaly új lemezzel tért vissza.
2024.02.02 23:30MTITurnéra indul tavasszal a Kispál és a Borz. A kilencvenes-kétezres évek egyik legnépszerűbb zenekara, amely tavaly új lemezzel tért vissza, Dublintól Bodrogkisfaludig számos helyen fellép.
A visszatérés öröme megidézte a kilencvenes évek hangulatát, így a zenekar elkezdett ismét aktívan alkotni és próbálni. Áprilisban Nyugat-Európába mennek egy ötállomásos turnéra, májusban és júniusban pedig Magyarországon koncerteznek - közülték a szervezők pénteken az MTI-vel.
A Kispál és a Borz, amely 2010-ben a Sziget fesztiválon elbúcsúzott, majd utána csak egy-egy koncertre tért vissza, 2023 tavaszán jelentette meg Beszorult mondat című albumát, amely csaknem húsz évvel követte az azt megelőző stúdiólemezt. A csapat tavaly adott néhány klubkoncertet Európában, majd két napon is teltházas koncertet tartott a Budapest Parkban. Azt év végén jelentették be, hogy idén december végén az MVM Dome-ban lépnek fel.
"Több dolog motivált minket, amikor elhatároztuk, hogy turnéra indulunk. Egyrészt mégiscsak szeretnénk bemutatni színpadon is kedvenc dalainkat az új lemezről. Másrészt mindannyian szívesen emlékezünk a végeláthatatlan országos klubturnékra, ezért kifejezetten kisebb helyszíneket kerestünk. Ráadásul így kipróbálhatunk olyan dalokat is, amelyek egy sokezres fesztiválkoncerten vagy arénában nem feltétlenül működnek" - idézte Lovasi Andrást, a zenekar vezetőjét a közlemény.
A turnén a frontember, basszusgitáros és Kispál András gitáros mellett Dióssy D. Ákos (billentyűs hangszerek), két dobos, Bajkai Ferenc és G. Szabó Hunor, valamint a fúvós hangszereken közreműködő Babcsán Bence lesz a színpadon.
A koncertsorozat áprilisi szakaszában Bécsben, Zürichben, Münchenben, Dublinban és Londonban játszik a Kispál és a Borz, májusban és júniusban érintik Balassagyarmatot, Sopront, Győrt, Pécset, Szegedet, Debrecent, Szarvast, a BOLDOGkisfalud Fesztet és Budapestet is: május 18-19-20-án a Kobuciban lesz Kispál-koncert.
Júliustól visszavonul a zenekar a próbaterembe, hogy felkészüljön az év végi nagyszabású Kispál és a Borz-koncertre, amelyet december 30-án tartanak az MVM Dome-ban.
Magyarország egyik legnépszerűbb rockzenekara 1987-ben alakult, első koncertjét az év decemberében tartotta a pécsi egyetem klubjában. A Kispál és a Borznak 2010-ig tíz stúdiólemeze és két koncertalbuma jelent meg, a csapathoz fűződik filmzene (Csinibaba) is. Első hivatalos lemezük az 1990-ben kiadott Naphoz Holddal volt, az utána következő három album (Föld, kaland, ilyesmi...; Ágy, asztal, tévé; Sika, kasza, léc) hozta meg számukra az országos ismertséget. Búcsúkoncertjüket a 2010-es Sziget fesztivál mínusz egyedik napján adták, a leállás előtti utolsó stúdióalbum az Én, szeretlek, téged (2004) volt.
Miközben Lovasi a Kiscsillaggal, később pedig szólóban is dolgozott, a Kispál és a Borz 2014 és 2016 között három koncertre visszatért a Fishing on Orfű fesztiválon, amelyeken valamennyi korszakán, lemezén végighaladva idézte fel az együttes történetét. A csapat 2022-ben újra aktivizálódott, tavaly pedig Beszorult mondat címmel új lemezt jelentetett meg.