Különleges hangzó- és látványvilág!

Juhász Kata Társulata: Bach-testben a MU Színházban!

A február 14-15-i este során, a MU Színházban este 8 órakor bemutatandó két színpadi mű, az Egy nő és a juxtaposition társalkotója Juhász Kata koreográfus mellett Korai Zsolt audiovizuális művész.

2009.02.06 17:40ma.hu

A kísérletező, új utakat kereső Juhász Kata koreográfus évek óta dolgozik azon, hogy tőlünk időben elválasztott, klasszikusnak számító zeneszerzők műveit lehetőség szerint élő előadásban színpadi műveinek részévé téve kortársainkká avassa. 

Ravel és Debussy után most Bach műveihez nyúlt. Mindkét különálló koreográfia zenei alapja egy-egy szólóhangszerre, hegedűre illetve csemballóra írt Bach-mű: a G-moll hegedűszonáta Itzhak Perlman előadásában, majd pedig a Goldberg-variációk ezúttal zongorán, Glenn Gould híres interpretációjában hangzik el felvételről.
 
Az est táncos előadói között található Kopeczny Kata Harangozó-díjas táncművész, a fiatal táncosokból álló csapatban ott van Sebestyén Tímea és Grecsó Zoltán, a koreográfus korábbi tanítványai, akik már más alkotók több darabjában is bizonyítottak, valamint olyan, pályájukat most kezdő fiatal tehetségek, mint Gulyás Anna, Gulyás Oszkár és Kelemen Krisztián

Forrás: MU Színház

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.