Farsangi vigadalom és felvonulás lesz!
Busók Budapesten! Cél a főváros farsangi hangulatának megteremtése!
A busók budapesti vendégül látásának célja elsősorban a főváros farsangi hangulatának megteremtése a messze földön híres és ismert mohácsi busók látványos, figyelemfelkeltő, az egész környék megmozdulását elérő szokása által.
2009.02.03 18:40ma.huEgyrészt a sokácok által megőrzött szokást kívánjuk bemutatni, másrészt a budapestiek közös ünneplését, mulatását kívánjuk elérni farsang idején. A mohácsi busójárás a legismertebb alakoskodó népszokásunk, eredete a Mohácson letelepedő sokácokhoz (a katolikus horvátok egy kisebb csoportja) kapcsolódik, és egészen a török időkbe, a 18. század elejéig vezethető vissza.
A mohácsi busójárás sokác jellegét soha nem vesztette el, jóllehet, olyan hatások érték és érik ma is, melyek következtében folyamatos átalakuláson megy keresztül. A kezdetben télűző rítus, mára a város turisztikai látványossága lett, ugyanakkor egy nemzeti kisebbség identitásának megőrzését jelentő hagyomány továbbélésének követendő példája is.
Mohács vezetősége már az 1920-as években megfogalmazta, hogy a busójárás olyan látványosság lehet, mely vonzza a vendégeket, növeli az idegenforgalmat, bevételt jelent a városnak, tehát nem elsorvasztani kell, hanem vonzóbbá kell tenni.
Az esemény komolyságára jellemző, hogy általában 500-600 fő öltözik busónak, akik aztán kisebb csoportokba szerveződve járják a sokác negyed házait, és különböző termékenységvarázsló, betegséget vagy gonoszt űző cselekvéseket végeznek.
A maszkok mögé, egy másik világba rejtőzve, maguk mögött hagyva a mindennapok világát, az ünnepelni akarás szándékával lépnek be és ki egy sajátos, a hétköznapoktól eltérő társadalmi-kulturális térszínbe.
Időpont: 2009. február 13. (péntek)
Program:
14. 00 - 17. 00 Busók Budapesten- Farsangi vigadalom és felvonulás a Váci utca déli részéről indulva a Ráday utcán keresztül
18. 30- A busók szokásait bemutató”A maszk mögött” című kiállítás megnyitó a gyűjtő; Minorics Tünde etnográfus előadásával a Fonó Budai Zeneházban
19. 00- Sokác tánctanítás, aki tanít Darazsácz István és a Zora Táncegyüttes táncosai
20. 00- Zora Táncegyüttes szokásbemutató táncos műsora
21. 00- Sokác táncház, kísér az Orasje zenekar Mohácsról
„A maszk mögött” kiállítás: Minorics Tünde etnográfus által készített fotók a mohácsi busók életképeit jelenítik meg a látogatók előtt.
Kutatása értelmezi és magyarázza a busók motivációját arra vonatkozóan értelmezi, hogy a mindennapok világát maguk mögött hagyva maszkot öltenek…
A kiállítás megtekinthető 2009. február 13-19. között a Fonó Budai Zeneházban.