A lábbeli, mint az ellenállás jelképe
A repülő iraki cipők ihlető ereje
Festmény, szobor, fénykép, de mindenekelőtt sok-sok cipő - ez az, amit látni lehet egy kairói kiállításon. Ihlető forrásuk az a "repülő cipő", amely tavaly decemberben szállt George Bush akkori amerikai elnök felé utolsó iraki látogatásának sajtótájékoztatóján.
2009.01.27 10:20MTIHúsz egyiptomi művész vesz részt a "Cipők" kiállításon új vagy régebbi keletű munkáival a kairói Ibdaa galériában. "Januárra egy képkiállítást terveztünk, de a szervező azt mondta, nincs elegendő kiállítanivaló" - vallotta be az EFE spanyol hírügynökségnek Lisa Lounis, a galéria megbízottja.
A galéria tulajdonosa ekkor azt találta ki, olyan kiállítást rendez, amelynek főszereplői a cipők lesznek. "Már előzőleg is gondoltam rá, de az Irakban történtek - amikor Busht tavaly december 14-én megdobálta egy újságíró - jó apropót szolgáltattak hozzá" - mondta el Lounis.
Ugyanakkor a "Cipők" kiállításon szereplő műveken, akár politikai, akár esztétikai üzenetet hordoznak, egyetlen egyszer sem tűnnek fel az eredeti, Bush felé hajított konkrét modellek. A kiállítás látogatói a bejáratnál egy nagyméretű, papírból készült, rikító színű, tűsarkú cipőt kapnak, amelynek belsejében apró harisnyák között csúszkáló alakok láthatók.
A kiállítás fő helyén egy rózsaszín hátterű kép vonja magára a figyelmet, melyen egy Muntaszir az-Zaidi - a Busht megdobáló újságíró - feliratú, igen modern vonalú cipő a "téma". Alkotójuk, Hani Rased szavai szerint a "nemzetközi közvélemény-kutatások egyöntetűen megállapítják, hogy 2008 legfontosabb eseménye az-Zaidi cipődobálása volt".
Egy másik figyelmet követelő kép egy poszter, amelyen Bush fotója látszik arab vezetők képével együtt sebesült palesztin gyerekek között, a földön pedig egy csomó cipő.
A cipő mint a kiállítás főszereplője és az "ellenállás jelképe" - ahogy az egyik művész, Nagib Ezzedin mondja - a "világ áldozataiban az elnyomókkal szemben élő harag kifejezőeszközévé változott".