Jönnek a karácsonyi programok!
Karácsonyi Mise a Benkó Dixieland és száz énekes közreműködésével Miskolcon
A Benkó Dixieland Band a tavaly karácsonyi budapesti premier után a Miskolci Nemzeti Színházban mutatja be vidéken először Karácsonyi Mise című produkcióját - mondta Benkó Sándor az együttes vezetője az MTI-nek.
2008.12.21 12:59MTIA száztagú kórussal és vendégzenészekkel fellépő együttes advent negyedik vasárnapján, december 21-én lép színre.
A Benkó Dixieland Band a világon először vállalkozott arra, hogy karácsonyi igeliturgiára New Orleans-i zeneművet komponáljon, és azt klasszikus kórussal mutassa be a közönségnek, a Karácsonyi Misét tavaly láthatta először a közönség Budapesten, a Művészetek Palotájában. Vidéken Miskolcon tartják az ősbemutatót, december 21-én, vasárnap este hét órakor a Miskolci Nemzeti Színházban.
A produktum hátteréről Benkó Sándor úgy fogalmazott: az együttes amerikai egyházi szertartások nyomán határozta el egy olyan mű komponálását, amely New Orleans zenei világára alapoz, ugyanakkor európai is.
Felvették a kapcsolatot a római katolikus, a református, az evangélikus és a görögkeleti egyházzal, valamint a zsidó felekezettel, liturgiájuk, a Karácsonyi Mise ezen egyházak, felekezetek útmutatása, segítsége alapján született meg.
A Karácsonyi Mise 18 zeneszámát az együttes tagjai készítették, mindenki minden zenei helyre annyi zeneszámot írt, amennyit akart, a számokat Nagy Iván - aki az együttesben pozanon játszik - hangszerelte.