Visszatekintő
Jubileumi Republic-koncert a Budapest Parkban
Megalakulásának 25. évfordulóját nagyszabású koncerttel ünnepli a Republic. Szeptember 19-én szombaton a Budapest Parkban az együttes visszatekint eddigi munkásságára, és bemutatja idén megjelent, Rajzoljunk álmokat! című albumának néhány dalát is.
2015.09.15 02:30MTI
Az előzetes regisztrációk alapján telt házas, csaknem háromórásra tervezett ünnepi koncerten közreműködnek az együttessel hagyományosan együttműködő szimfonikus zenészek és a Somogy Táncegyüttes is - szerepel a szervezők által az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben.
A pop és a rock határán működő Republic 1990-ben alakult, dallamos zenéje, könnyen értelmezhető, ám szókimondó szövegei az első lemez megjelenése, 1990 óta markánsan jelen voltak a magyar könnyűzenében. Legismertebb dalaik: Neked könnyű lehet, Repül a bálna, Ha itt lennél velem, A 67-es út, Kék és Narancssárga, Szállj el kismadár.
A zenekar frontembere, szövegírója, és számos dal szerzője 23 éven át Bódi László Cipő volt, aki 2013-ban hunyt el szívbetegségben. A csapatból nem sokkal később távozott a meghatározó zeneszerző, gitáros, Tóth Zoltán. Tavaly óta a zenekart négyen alkotják: Boros Csaba (basszusgitár, ének), az egyetlen megmaradt alapító tag; Patai Tamás (gitár, vokál); Halász Gábor (gitár, vokál); valamint Nagy László Attila (dob).
A Republic eddig 38 lemezt adott ki, az idei Rajzoljunk álmokat! az első olyan, amely már Cipő nélkül született. Az együttes számos szakmai díjat kapott, minden lemeze magas példányszámban kelt el.