Hétfőtől 168 óra a vers jegyében
Érkeznek a művészek a Kaleidoszkóp VersFesztiválra
Megérkeztek az első fellépők a hétfőn induló Kaleidoszkóp VersFesztiválra, ezzel egyidőben megkezdték a fesztivál technikai próbáját a Merlin Színházban. 16 előadóest és monodráma, 17 performansz, 12 vers-és világzenei koncert, 5 mozgásszínházi előadás és non-stop versmondás várja hétfőtől a Merlin Színházban a színház, a költészet és a zene rajongóit a Kaleidoszkóp VersFesztiválon.
2008.10.13 17:00ma.huBudapest belvárosában egy hét alatt 192 hivatásos és nem hivatásos művész lép fel, a versenyprogrammal párhuzamosan zajló Guinness-rekord kísérlettel együtt 3862 vers hagzik el a legkülönbözőbb formában, önállóan vagy darabba, koreográfiába, zenébe csomagolva – tájékoztatott Lutter Imre fesztiváligazgató, a Versmondók ügyvezető elnöke.
Esténként sztárok, közismert művészek kulturális csemegéit láthatják az érdeklődők. Hétfőn a Kaláka zenekar Nyugatos koncertje után a Momentán Társulat és a Magyar Versmondók Egyesülete ősbmeutatójával, a RögvEst költészettel nyit az Első Magyar Versszínház. Kedden Lackfi János, Heidl György, Lovasi András és zenekara koncertezik, eddig nem játszott dalokkal lepik meg a közönséget.
Szerdán Karafiáth Orsolya művészbarátaival, Kovács Patríciával és a Lidérc együttessel mutat be zenés performanszot. A csütörtök az erotikáé: a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatói Györei Zsolt rendezésében az Udvariatlan szerelem című obszcén trúbadúrokból álló esttel, Eszenyi Enikő és Darvas Ferenc pedig A gyönyörben nincs középút című nagysikerű előadóestjével csábítja az érdeklődőket.
Pénteken a Csillagszálló és a Versmondó folyóirat egy hajléktalanokból álló verszenekart mutat be, vasárnap pedig Németh Kristóf és Kinizsi Ottó Kultilevel marketing elnevezésű premierében buzdítja az embereket a versek megszerzésére.
A versenyprogramok között ott találjuk a Temesvári Csiky Gergely Színház monodrámáját, amely magyarországi premier, komoly versszínházi igényű produkciókat játszik a Szóma Színház, a Szegedi Egyetemi Színpad, az Adyák társulat, a Radikális Szabadidő Színház, az Orosz Stúdiószínház, a KB 35 Inárcs, a Trainingspot Társulat vagy a Pécsi Sándor Gurulószínház, koncertezik majd többek között az Eastern Station, az Igricek és a Folktarisznya.
Mozgáskorlátozottak és nagyothallók előadása éppúgy lesz, mint a bázakerettyei pszchiátriai gondozottak Kísértések című előadása.
A VersGuinness világrekord-kísérlet mellett utóbbival indul a Kaleidoszkóp VersFesztivál hétfőn délután 4 órakor, a Merlin Színházban.