25. szülinap és lemezbemutató koncert!
Ünnepel a Pál utcai fiúk zenekar!
A Pál Utcai Fiúk zenekar eseménydús évet tudhat magáénak. Áprilisban - 8 év pihenő után - új, Legelő című nagylemezükkel lepték meg a közönséget. A szó szerint állati jó lemez akkora sikert aratott, hogy heteken belül újra kellett tölteni a boltok pultjait. Az új hangzó anyaghoz a PUF honlap is megújult.
2008.08.21 16:00ma.hu
Júniustól az interneten keresztül is legeltethetik a szemüket a rajongók a www.puf.hu oldalon.
Ráadásul a PUF idén jubilál is: immáron 25 éve vannak jelen a magyar könnyűzenei életben. A mozgalmas év legfőbb eseményére, vagyis a 25 éves jubileumi és lemezbemutató koncertre október 10-én, a Petőfi Csarnokba várja a PUF a közönséget.
A koncerten fellépnek a zenekar egykori tagjai, valamint számos vendégzenész, akik a Legelő című új lemez sajátos világához is hozzájárultak. A 25 éves Pál Utcai Fiúk előzenekaraként az EFFETA áll színpadra. A PUF a tőle megszokott módon a közönséget is igyekszik bevonni a 25 éves jubileum ünneplésébe.
A zenekar júliusban plakáttervező pályázatot írt ki, amelyre szép számmal érkeztek pályamunkák. A nyertes pályázó abban a megtiszteltetésben részesülhet, hogy az általa tervezett plakát hirdeti majd a születésnapi és lemezbemutató koncertet és turnét országszerte. A beérkezett terveket a zenekar eddigi 25 évét bemutató plakát- és dizájn kiállításon bárki megtekintheti majd.
A "25 év dizájn" című kiállítás szeptember közepén nyílik, és a 25 éves születésnapi és lemezbemutató koncertig látogatható lesz, fokozva ezzel az ünnepi hangulatot.
A 2008. október 10-i nagyszabású születésnapi és lemezbemutató PUF koncertre a jegyek a www.rockszerviz.hu oldalon, valamint a Petőfi Csarnokban kaphatók.