Asztalos Zsolt kiállítása Kuvaitban

Kilőtték, de nem robbant fel

A kuvaiti Contemporary Art Platformban (CAP Kuwait) nyílt meg a Hybridart szervezésében az idei velencei biennále magyar pavilonjának kiállítása, Asztalos Zsolt Kilőtték, de nem robbant fel című projektje.

2013.12.13 04:30MTI

Az öböl-menti államban csütörtöktől látható tárlat a Magyarország területén előkerült, fel nem robbant bombák történetét dolgozza fel és gondolja tovább. "Bombákat látunk, de a kiállítás igazából nem ezekről szól, hanem a fel nem robbant feszültségekről, amelyek minden szinten átszövik az életünket" - mondta el a kiállításról korábban az MTI-nek Asztalos Zsolt, hozzátéve: a lövedékekről készített videókhoz ezért mindennapi feszültségek zajait társította.

A Hybridart Management az általa szervezett Art Moments művészeti fesztivál kísérőrendezvényeként idén indította el Zenith Art Exchange elnevezésű nemzetközi csereprogramját, azzal a céllal, hogy az arab-magyar kortárs vizuális művészeteknek teremtsen közös platformot. A projekt keretében idén négy tárlat érkezett a régió művészeitől Magyarországa, 2014. január 11-ig pedig az 55. Velencei Képzőművészeti Biennále magyar kiállítása látható Kuvaitban, Uhl Gabriella és Abed Al Kadiri rendezésében - tájékoztatta az MTI-t a Hybridart Management.

Mint közölték, a Zenith Art Exchange program folytatásaként Szőke Gábor Miklós magyar szobrászművész figurális állatábrázolása jelenik meg installáció formájában a katari Doha épülő nemzetközi repterének átadására. A magyar-arab public art projektben helyi művészeti képzéseket végző diákok is szerepelnek.

Jövő év márciusában a Design Days Dubai nemzetközi designvásáron a Prezi prezentációkészítő szoftver kifejlesztője, Somlai Fischer Ádám mutatja be új médiaművészeti projektjét, a Panoráma Wifi fényképezőgépet. A rendezvényen a Hybridart, a Balassi Intézet és a Design Terminal közösen mutat be válogatást a magyar kortárs művészet és design alkotásaiból, a Zenith Art Exchange következő állomása pedig Szaúd-Arábia lesz.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.