110 éves
Gálakoncerttel ünnepelt a Tungsram Kodály Zoltán Férfikar
Gálakoncerttel ünnepelte 110 éves fennállását a Tungsram Kodály Zoltán Férfikar kedd este a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében.
2013.12.04 03:30MTIA számos hazai és nemzetközi sikert elért kórus 1903-as megalapítása óta megszakítás nélkül szolgálja a dal- és zenekultúra ügyét és őrzi a magyar férfikari énekkultúra hagyományait - olvasható a koncert szervezőinek közleményében.
Felidézik, hogy 1903-ban a Tungsram gyár dolgozóinak kezdeményezésére jött létre az énekkar, amely 1970 óta viseli a Tungsram Kodály Zoltán Férfikar nevet.
A kórus repertoárjában csaknem minden zenei stílus megtalálható: több mint 300 énekkari mű a barokk szerzőktől a modern komponisták szerzeményeiig, a magyar és külföldi zeneszerzők dalaitól az opera- és operett-kórusművekig.
Különös figyelmet fordít az énekkar a magyar zenére, annak méltó előadására, terjesztésére - áll a közleményben, amelyben felidézik, hogy hazai és külföldi sikerei elismeréseként az énekkar 2008-ban Magyar Örökség Díjban részesült.
A közlemény szerint a gálán Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára elmondta: a kormány számára fontos, hogy stratégiai partnerei között olyan vállalatokat tudjon, amelyek nemcsak gazdasági célkitűzéseit támogatják, hanem működésükkel, társadalmi felelősségvállalásukkal részt vesznek a hazai közéletben is.
A Tungsram-tradíciót továbbvivő, a legmodernebb technológiát hazánkba telepítő GE-ről elmondható, hogy a kultúra, egészség, oktatás és egyéb, nem szigorúan vállalati profiljához tartozó értékeket közvetít nemcsak dolgozói számára, hanem a gyárainak, üzemeinek helyet adó települések és térségek lakosainak is.
"Mi a GE-nél abban hiszünk, hogy a jövőt nem építhetjük a múlt értékeinek megőrzése és továbbvitele nélkül. Ennek megfelelően nemcsak a Tungsram örökségét visszük tovább technológiai újításainkkal, Magyarországra hozott LED kiválósági központunkkal, a kutatás-fejlesztés területére fektetett nagy hangsúllyal, hanem az olyan közösségi kezdeményezéseket is felkaroljuk és ápoljuk, mint amilyen a Tungsram-kórus is" - idézi az összegzés Magyar Istvánt, a GE Lighting ellátási lánc régióigazgatóját.